Ugrás a tartalomra
Úgy teszünk, mintha a luxus és kényelem az élet legfőbb feltétele lenne, miközben boldogságunkhoz pusztán annyira van szükség, hogy valamiért lelkesedni tudjunk.
Kapcsolódó idézetek
-
Hogy milyen nagy mértékben tettük életelvünkké a kényelmet, abból is kitetszik, hogy az egyszerû képzelgés igazabbnak tûnik, mint a bonyolult igazság.
Lucian Blaga
-
Csak egy velünk született tévedés van: azt hinni, azért élünk, hogy boldogok legyünk.
Arthur Schopenhauer
-
Míg a boldogságot önmagáért keressük, összes többi célunk - legyen az egészség, szépség, pénz vagy hatalom - csak azért fontos, mert feltételezzük, hogy majd boldoggá tesz minket.
Csíkszentmihályi Mihály
-
Egy maradéktalanul uralt világ egyáltalán nem tesz boldoggá minket, hanem éppenséggel hiányzik belőle a szín, a titok, amely kívánást ébreszt bennünk, hajtóerőt biztosít és motivál - hogy az életet élni érdemesnek lássuk.
Hartmut Rosa
-
Mindig csak a következő valamiig akarunk elérni. A következő nyaralásig, a következő életeseményig, a következő fizetésig, és végül ebből áll az élet, a következő valamiig való élésből.
D. Tóth Kriszta
-
Egyedül az számít, hogy boldogok akarjunk lenni, hogy mindig valami nagy-nagy tudatosság éljen bennünk. A többi már: nők, mûalkotások vagy a társadalmi sikerek, csak ürügyül szolgál. A boldogság afféle vászon, amely várja, hogy hímezzünk rá.
Albert Camus
-
Egyedül az számít, hogy boldogok akarjunk lenni, hogy mindig valami nagy-nagy tudatosság éljen bennünk. A többi már: nők, mûalkotások vagy a társadalmi sikerek, csak ürügyül szolgál. A boldogság afféle vászon, amely várja, hogy hímezzünk rá.
Albert Camus
-
Talán az a célja az életünknek, hogy örömet okozzunk másoknak mindaddig, amíg az anyagi helyzetünk minket magunkat is kellő mértékû örömmel tölt el.
Jonas Jonasson
-
A társadalom boldogságkényszert ró ránk, és ha nem vagyunk boldogok, reménytelen csődtömegnek érezzük magunkat.
-
Az élet valójában egyszerû, csak mi ragaszkodunk hozzá, hogy bonyolulttá tegyük.
Konfuciusz