Ugrás a tartalomra
Uram, én nem hiszek Benned, bár ettől még el tudom képzelni, hogy létezel. Ebben az esetben ne haragudj rám, létezz nyugodtan.
Kapcsolódó idézetek
-
Szívemet hozzád emelem,
És benned bízom, Uram
És meg nem szégyenültetem,
Nem nevet senki rajtam.
Mert szégyent nem vallanak,
Azkik hozzád esedeznek,
Azok pironkodjanak,
Azkik hitetlenül élnek.
Szenczi Molnár Albert
-
Irgalmazz, Istenem! Én nem hiszek Tebenned,
Csak nincs kivel szót váltanom.
S lám, máris megadod azt a végső kegyelmet,
Hogy legalább imádkozom.
Nemes Nagy Ágnes
-
Hagyd ezt abba, ne gondold mindig azt, hogy zavarsz, ne érezd örökké feszélyezve magad! Ha valakinek nem tetszik, majd szól. Ha meg nem mer szólni, az az ő baja.
Paulo Coelho
-
Én nem hiszek semmit, amit nem látok, nem hallok, nem szaglok, nem ízlelek, nem tapintok. Irigylem önt, és mindenkit, aki végighiszi a hiszekegyet. Nekem a világ olyan üres! Engem nem lelkesít semmi, nekem nem szép semmi. Ha valamit szépnek érzek, a következő percben elemezem, felbontom, agyongondolom.
Gárdonyi Géza
-
Én istent nem hiszek s ha van,
ne fáradjon velem;
majd én föloldozom magam;
ki él, segít nekem.
József Attila
-
Ha azt gondolod, Isten létezik, akkor létezik. Ha nem hiszel benne, akkor nem. És ha Isten ilyen, akkor én nem nagyon aggódnék miatta.
Murakami Haruki
-
Ne veszítsd el a hitedet, bízzál bennem! Ne kételkedj a szeretetemben! Csak azért, mert most nem lehetek melletted, ne hidd, hogy nem szeretlek.
Celia Rees
-
Ne kérdezd, hogy miért éppen te. Ne kérdezd, hogy mi különös van benned. Nincs benned semmi különös, magamnak sem tudom megmagyarázni. Mégis - íme az élet misztériuma - semmi másra nem tudok gondolni.
Paulo Coelho
-
- Szerelmes vagy belém? Miért?
- Hidd el, gőzöm sincs, de így van.
-
Sokat gondolok rád ebben az évben,
hogy még nem ismerlek, hogy remélem, hogy még nem ismerlek,
nem rontottam még el, értelmet adsz majd a veszteségeimnek,
ugyanúgy várakozol, gyenge pillanataidban elbizonytalanodsz vagy rettegsz,
mint én, amikor eszembe jut, hogy nem létezel, miért léteznél.
Horváth László Imre