Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Utazni nekem az egyik legunalmasabb dolog. Minden várost egyformának látok, és mint már mondtam, mindenütt idegennek érzem magam, csak a Karib-tenger partján nem. Az utazásokból csak egy-egy futó kép maradt meg bennem, ezekre mindig emlékezni fogok, de nem nagyon tudom, hogy mit kezdhetnék velük.

Gabriel García Márquez
🎂 Születésnap 🌙 Éjszaka
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Azt hiszem, a legirgalmasabb dolog a világon, hogy az emberi elme képtelen kapcsolatot teremteni különálló dolgok között. A tudatlanság nyugalmas szigetén élünk a végtelenség fekete óceánjának közepén, és nem úgy rendeltetett a sorsunk, hogy messzire utazzunk innen. Howard Phillips Lovecraft
  2. Utas vagyok csak ebben a világban, egészen magánosan vándorló utas, aki megnézhet mindent, amit látni módjában van, de semmit magával el nem vihet, semmit félre nem tehet, semmihez hozzá nem kötözheti magát, bármennyire is megszerette ezt, vagy amazt. S lassan, lemondó szomorúsággal kialakult bennem az útiterv is: az ember éppen csak gyönyörködik abban, ami arra való. Néhány dolgot megjegyez magának, egészen rendszertelenül és minden értelem híján s igyekszik kissé megszépíteni azt az utazást, amennyire lehet. Átballag az életen, éppen mintha tóparton menne, váltakozó arcú dombok között, mindig lát valami újat és mindig elbúcsúzik valami régitől, s legokosabb, ha mindezt úgy cselekszi, mint a világ legtermészetesebb dolgát. Mintha nem lenne abban semmi szomorú, hogy az idő búcsúzással telik, hogy minden hajnal egy alkonyatnak a sarkára hág s hogy vannak virágos tájak, amiket megszeretünk s a táj elmosódik a múltba. Wass Albert
  3. Milyen egyforma minden repülőtér (...). Valami különös névtelenség lengi körül őket. Mindegyik bizonyos távolságra van a várostól, ezért a hontalanság furcsa érzése fogja el az embert, mintha a semmiben lebegne. Utazhatsz Londonból Madridba, Rómába, Isztambulba, Kairóba vagy ahova akarsz - és ha repülővel utazol, halvány elképzelésed sem lesz arról, milyenek is ezek a városok. Ha megpillantod őket a levegőből, csupán kivilágított térképet látsz, építőkockákból épített valamit. Agatha Christie
  4. Minden utazás unalmas. Csak az emlékük szép. Victor Eftimiu
  5. Elfáradtam. Elfáradtam az utazásban, örökké egyedül, mint az ujjam. Belefáradtam, hogy sose volt mellettem egy barát, aki megmondja, hova megyek, honnak jövök s miért. És főleg belefáradtam abba, ahogy az emberek bánnak egymással. Belefáradtam a kínba, amit érzek és hallok a világon minden nap. Túl sok van belőle.
  6. Ugyan, mi minden van még ezen a világon, ami még fel sem tûnt eddig, mennyi minden, amit még nem ismerek! Mindezt végiggondolva egyszerre gyámoltalannak, erőtlennek érzem magam. Akárhová megyek is, ettől a gyengeségtől sohasem tudok elmenekülni. Murakami Haruki
  7. Minden utazás egyszeri és megismételhetetlen. Még ha ugyanoda megy is az ember, és ugyanazokkal találkozik, akkor sem lesz ugyanaz az élmény. Nem érezném ugyanazt. Számomra ez az utazás lényege. Emberekkel találkozni, megtanulni nemcsak elfogadni egy másik kultúrát, hanem élvezni is; úgy venni részt benne, mintha helybéli lennék, és úgy reagálni mindenféle benyomásra. Nicholas Sparks
  8. Az utazás olyan macera: csomagolni, cipekedni, lepakolni, aztán a végén mindent összeszedni, hazacûgölni. Eszement dolog. Sztankay István
  9. Utazni annyi, mint kitenni magunkat a kísértésnek. Az utazás felszabadít: csak megyünk, sosem tudjuk, kivel találkozunk, mit csinálunk - hát ezért félek tőle.
  10. Vándorolunk, évezredeket utazunk, pedig igazából azt keressük, ahonnan elindulunk. Csak abból a pontból soha nem látjuk magunkat. Nem hiszem, hogy sokat változtam, vagy hogy bölcsebb lettem. (...) Nem hiszem, hogy közelebb kerültem magamhoz, hiszen igazán távol sem voltam soha. Nem hiszem, hogy kevésbé merek álmodni. Néha bátortalanul mondom ki, de belül folyton hiszek. Albert Tímea
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat