Útközben beleütközök néhány áramlatba, szélbe, viharba, de csak evezek tovább, aztán egyre jobban elfáradok, és most már tisztában vagyok vele, hogy elvétettem az irányt, eltévedtem, és már nem is látom a szigetet, amit kiszemeltem. De most már azért sem fordulok vissza.

Kapcsolódó idézetek

1. Előfordul, hogy néha az ember úgy vész el a kétségbeesés erdejében, hogy egy darabig észre sem veszi: eltévedt. Ameddig csak lehet, győzködi magát, hogy csak néhány lépésnyire tért le az ösvényről, bármikor visszatalálhat rá. Aztán újra és újra leszáll az éj, és fogalma sincs, hol van, merre jár. Ekkor már be kell ismernie: olyan messze kóborolt a kijelölt úttól, hogy már azt sem tudja, melyik irányban kel fel a nap. Elizabeth M. Gilbert
2. A tervek változnak, az ember csak annyit tehet, hogy szélirányba fordítja a vitorlákat, és hagyja sodortatni magát az árral.
3. Együtt evezünk a gondok tengerén, a hajónk már zátony-közelbe ért. Forog az örvény, és messze még a part, ez az, ami felkavart. Próbáljuk oldani a helyzetet, hogy mi az, ami egyszer elveszett. Egy lépés, közel vagyok már, többé nem visz messze az ár.
4. Havasi emberek megfigyelése, miszerint a viharban eltévelyedettek akkor kerülnek végveszélybe, ha már hátrafelé sem tájékozódhatnak, mert lábuk nyomát a hó befújta. Az ér, ha nem is tudja, honnan ered: elvergődik az óceánig. Sütő András
5. Van úgy, hogy az ember a vihar útjába kerül, de ilyenkor nincs mit tenni, várni kell, míg elhalad fölöttünk. De tudnunk kell, hogy el fog menni.
6. Utazás közben eltévedni szerencsétlen dolog, de elfelejteni az utazás célját és értelmét... ez sokkal kegyetlenebb érzés. Nyolc hónapig tartott az út, néha egyedül utaztam, néha mások is mellém szegődtek, és megfogták a kormányt, és összetörték a szívemet, de már nem én voltam az, aki megérkezett, alig hasonlítottam önmagamra. És ha elveszíted önmagadat, két választásod marad: vagy visszatalálsz ahhoz, aki voltál, vagy örökre elveszíted. Mert néha kívülről kell nézned önmagad, hogy eszedbe jusson, milyen akartál lenni, és hogy ehhez képest milyen ember lett belőled.
7. Minden elmúlt már, mindenért kár. A partról nézem én, hogyha elköszön a szél, semmit sem tehetek én.
8. A legnehezebb megtalálni a helyes irányt, hiszen legszívesebben az ismert ösvényen tennénk meg az utat, kibekkelnénk a szituációt, és nem csak erre vágyunk, de ezt is tesszük. A megúszásra hajtva meg is úszunk. Ideig-óráig. Aztán jön a lavina, és elsöpör mindent, ami az útjába kerül, mi pedig általában későn vesszük észre, hogy óriási a baj, hogy könnyen belehalhatunk.
9. Az utazást választottam, amikor észrevettem, hogy az életem már nem olyan, mint egy folyó, amely a tenger felé igyekszik. Azért döntöttem így, mert körülöttem minden azzal fenyegetett, hogy megáll és egy helyben toporog. (...) Mindenki nap mint nap azt tapasztalja, hogy életének újabb és újabb fordulópontjához ér. Paulo Coelho
10. Az jutott eszembe, hogy milyen is a víz, amikor evezünk. A csónak sodra idővel eltûnik, az evezők felverte vízfodrok a parthoz verődnek és örökre, nyomtalanul kihunynak. Ilyen az élet a vízen: nem létezik a múlt. És ha az ember felemeli előre a tekintetét, akkor csak a jövőt látja. Charles Martin