Együtt evezünk a gondok tengerén, a hajónk már zátony-közelbe ért. Forog az örvény, és messze még a part, ez az, ami felkavart. Próbáljuk oldani a helyzetet, hogy mi az, ami egyszer elveszett. Egy lépés, közel vagyok már, többé nem visz messze az ár.

Kapcsolódó idézetek

1. Útközben beleütközök néhány áramlatba, szélbe, viharba, de csak evezek tovább, aztán egyre jobban elfáradok, és most már tisztában vagyok vele, hogy elvétettem az irányt, eltévedtem, és már nem is látom a szigetet, amit kiszemeltem. De most már azért sem fordulok vissza. Paulo Coelho
2. Az jutott eszembe, hogy milyen is a víz, amikor evezünk. A csónak sodra idővel eltûnik, az evezők felverte vízfodrok a parthoz verődnek és örökre, nyomtalanul kihunynak. Ilyen az élet a vízen: nem létezik a múlt. És ha az ember felemeli előre a tekintetét, akkor csak a jövőt látja. Charles Martin
3. Képzeljen el egy olyan hajót, amely horgonyvesztetten sodródik a nyílt tengeren. Ki van szolgáltatva a szélnek és az áramlatoknak, nem képes megállni. Ha viharba kerül, a helyzet még rosszabb: az egyre erősödő és egyre nagyobb hullámok könnyen ijesztő, fenyegető, ismeretlen vidékekre sodorják. Ugyanígy vagyunk az érzelmi viharokkal: a szorongás hulláma gyorsan rémítő "helyekre" sodorhat minket - oda, ahol az anyagi csőd, a betegség, a magány, a kudarcok és a halál bekövetkezése teljesen nyilvánvalónak tûnik. Szondy Máté
4. "Az ember életében mindig van egy Horn-fok, amin vagy túljut, vagy hajótörést szenved." Rettenetesen igaz; csak az a baj, hogy az ember nem mindig ismeri fel a maga Horn-fokát. Néha ködben vitorlázik, és mire észbe kapna, már zátonyra is futott. Az utóbbi időben úgy éreztem, elérkeztem életem Horn-fokához. Jean Webster
5. A házastársak olykor elsodródhatnak egymástól. Sokszor észre sem vesszük, mennyire eltávolodtunk, mígnem egyszer csak rájövünk, hogy magányosan hánykódunk a tengeren, és már nem tudjuk, hogyan kormányozhatnánk vissza hajónkat a másikéhoz.
6. Nem könnyû távol tartani a félelmet. És nem is lehet mindig. (...) Egy folyóban úszunk. A nyílt tengerre is kisodorhatnak minket olyan áramlatok, amelyekre nincs befolyásunk. Azon kaphatjuk magunkat, hogy nálunk sokkal erősebb áramlatok ellenében próbálunk úszni. És bármikor megfulladhatunk. Kim Stanley Robinson
7. Az életünk és minden cselekedetünk (...) csónak, a tenger pedig az univerzum. Néha csendes, és a barátunknak tûnik, aki örömet és megnyugvást hoz. És néha... néha viharos, és felboríthatja a csónakot, összetörve és elnyelve minket. Azt jelenti, hogy aprók vagyunk, és a hullámait nem tudjuk meglovagolni, sem pedig uralni. Néha csak abban bízhatunk, hogy a vihar kegyes lesz hozzánk.
8. Távolodom. Lassan, de biztosan távolodom. Ahogyan a tengerész az átkeléskor látja eltûnni a partot, amelyről indult, ugyanúgy érzem, mint mosódik el a múltam. Még ég bennem a régi életem, de mindinkább az emlékek hamujába roskad.
9. A dolgainkban mindig jön egy hullám, S a dagály pillanata hoz szerencsét: Ha elmulasztjuk, egész életünk Megfeneklik a zátonyok között. Most felduzzadt tengeren lebegünk, Ki kell használni az áramlatot, Vagy vállalkozásunk kudarcba fullad. William Shakespeare
10. Eszembe jut egy történet a megfulladásról: amikor hideg vízbe esünk, nem fulladunk meg azonnal, mert a hideg összezavar minket, így összekeveredik a lent és a fent. Ezért elképzelhető, hogy mindvégig rossz irányba úszunk, lefelé úszunk, lefelé menekülünk, a fenék irányába, amíg el nem süllyedünk. Így érzem magam. Mintha minden megfordult volna. Lauren Oliver