Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Vágyunk az otthonosság érzetére, ahol mindenkinek joga, hogy sérelmeit és álmait, véleményét elmondhassa, s ugyanakkor kötelessége, hogy a másikat meghallgassa. Ehhez szükséges az az akarat, ami a mérleg serpenyőjének mindkét oldalát felszabadítja, s ránk bízza, a súlyt melyik oldalára helyezzük.

Jókai Anna
🔮 Jövőkép 👩‍⚕️ Orvosok és ápolók
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Legjobban mindnyájan az elfogadásra vágyunk. Azt szeretnénk, hogy a saját szabályaink szerint játszhassuk a mindennapokat. A másik fogadjon el minket a szabályainkkal együtt, amiben felnőttünk, amit megszoktunk, amiben otthon érezzük magunkat. És mi van a másik szabályaival? Földvári-Oláh Csaba
  2. Mindannyian tudjuk, hogy az otthon nemcsak négy falat, tárgyakat jelent, az otthon menedék. Az az ember, akinek van hová - és van kihez - hazamenni, mindenkor könnyebben viseli az élet konfliktusait, csapásait. Az otthon számomra azt is jelenti, hogy valaki meghallgat, valaki megvigasztal. Szabó Magda
  3. Az otthonnak olyan helynek kell lennie, ahol biztonságban érzem magam, ahol jogomban áll kifejezni és megosztani az érzelmeimet. Rahaf Mohammed
  4. Látni és hallani azt, ami bennem van - és nem azt, aminek lennie kellene. Elmondani azt, amit érzek és gondolok - és nem azt, amit mondanom kellene. Érezni azt, amit érzek - és nem azt, amit éreznem kellene. Kérni azt, amire szükségem van - és nem várni, várni, várni, amíg engedélyt kapok. Merni, hogy azt tegyem, amit szeretek - ahelyett, hogy mindig a biztosat választanám. Virginia Satir
  5. Mindnyájan vágyódunk arra, hogy legyen körülöttünk, mellettünk, sőt igenis fölöttünk olyasvalaki, akiben feltétel nélkül megbízhatunk, akit őszintén tisztelhetünk, akitől tanácsot kérhetünk, akinek meggyónhatunk, akiből erőt meríthetünk. Bächer Iván
  6. Az előítélet gyakran úgy kezdődik, hogy bizonytalannak érezzük magunkat. Ahhoz, hogy javítsunk a közérzetünkön, olyan emberek közelségét keressük, akik úgy néznek ki, úgy gondolkodnak, és úgy viselkednek, mint mi. (...) Holott bármely konvenció, bármely konfliktus, bármely háború mindkét oldalán csakis emberek állnak egymással szemben. A külső eltérésektől eltekintve mind ugyanazt akarjuk. Mindannyian békére, biztonságra vágyunk kívül és belül, és keressük a lehetőséget, hogy szeretetet adjunk és kapjunk. Daniel Gottlieb
  7. Mindenki arra vágyik, hogy fontos lehessen valakinek. Hogy valaki úgy érezze, nélkülünk szegényebb lenne az élete. Jodi Lynn Picoult
  8. Mindannyiunkban van valami, ami arra késztet bennünket, hogy nyissunk a másik felé, hogy párbeszédet folytassunk egymással, hogy feltárjuk az érzéseinket és legbelső érzelmeinket, abban a reményben, hogy lesz valaki, aki megért bennünket és válaszokat ad a kérdéseinkre. A legjobb módszer az, ha megmutatjuk magunkat, így reménykedhetünk valamiféle visszajelzésben. Angelina Jolie
  9. Nem akarok egyedül aludni, egyedül lélegezni, egyedül alkotni, egyedül létezni, egyedül érezni. Aki kell, az az erejével és a gyengeségeivel együtt kell. A lélegzetvételével akarok összeolvadni. Az örökkévalóságig. Hogy többé ne engedjen el. Ez a nyugalom érzése. Teljességre vágyom. Tisza Kata
  10. A házas életben egy kis veszekedés is többet ér, mintha minden fél érzéseit és gondolatait magába zárja. Ha egyetértést akarunk, az az első feltétel: hogy értsük egymást; s ehhez szükséges hogy szóljunk. Eötvös József
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat