Vajon én könnyebben tudok-e majd búcsút mondani azoknak a gesztusoknak, amelyek az ifjúságot jelentik számomra? Vajon marad-e más választásom, mint hogy azután legalább utánozzam őket, és eme oktalan tevékenység számára biztonságos zugot találjak okos életemben? Mit számít, hogy mindez haszontalan játék? És mit számít, hogy ezt tudom? Vajon abbahagyom-e a játékot csak azért, mert hiábavaló?

Kapcsolódó idézetek

1. Felnőtt, de rá kellet jönnie, a felnőttség korántsem olyan, mint amilyennek gyermekfejjel elképzelte. Akkoriban úgy gondolta, eljön majd a nap, amikor dönt, s félreteszi játékait. De egyáltalán nem így történt - csupán az érdeklődés hunyt ki benne irántuk. A játék mind kevesebbet és kevesebbet jelentett, a gyermekkor édes emlékeire az évek pora rárakódott, s azok lassanként feledésbe merültek. Stephen King
2. - Ha most rögtön felnőtt lehetnél, az azt jelentené, hogy már sok évet éltél, és kevesebb van hátra. Ez nem zavarna? (...) - Na jó, ez végül is olyan, mint mikor a számítógépes játékban egy élettel kevesebbje marad az embernek. Egy kicsit idegesítő, de azért még jól lehet szórakozni. Francois Lelord
3. Tudom, hogy felnőtt koromban (...) majd megbecsülöm a pénzt, amit nekem kell megkeresnem, majd visszasírom még a gyerekkoromat, amikor mindenem megvolt, és majd megtanulom, hogy milyen az élet, de sajnos a magam kárán. Csak az a baj, hogy nekem ezek közül egyik se olyan fontos, hogy siessek miatta felnőni, és különben is, szeretek mindent az utolsó percre hagyni. Janikovszky Éva
4. Ha a játékban döntést hozok, tudom, nincs végleges következménye. Tudom, hogy az alternatív jövőlehetőségek még mindig ott lebegnek körülöttem, hogy a döntéssel nem zárok ki semmit. De az életben nem tudok visszalépni a mentett álláshoz. (...) Ezért inkább nem döntök sehogy, csak stoppolom az életemet, lefagyasztok egy-egy állapotot, és próbálok nem tudomást venni az idő múlásáról.
5. Ha az ember azon járatja az agyát, hogy "Mi lett volna, ha?", az igen szórakoztató tud lenni, de akár önkínzással is felérhet. Milyen lenne az életem, ha ráhajtok arra a lányra vagy arra a fiúra? Ha elvállalom azt a munkát? Ha abba az iskolába járhattam volna? De az ilyen "Mi lett volna, ha?"-kérdésekre nincs válasz. Az élet nem videojáték. Nem játszhatjuk újra, mindenféle alternatív forgatókönyvek szerint, amíg meg nem kapjuk a kívánt eredményt.
6. A felnövő ember felhagy a játszással, látszólag lemond arról az örömtöbbletről, ami a játékból származik. De aki ismeri az ember lelki életét, az tudja, hogy talán semmi sem fogható ahhoz a nehézséghez, amit az örömről való lemondás jelent. Sigmund Freud
7. Ki vagyok én? Mi a múltam? Mi lesz a jövőm? Ezeket a kérdéseket minden ember felteszi legalább egyszer az életében (...), ámbár csak serdülőkorban aggasztóak ezek a problémák. Bizonyos kor után az ember elunja az efféle haszontalan gondolatokat.
8. Számomra a felnőttség azt jelenti: készen állsz vállalni a felelősséget saját helyzetedért és tetteidért. Ha saját életemért, helyzetemért és körülményeimért vállalom a felelősséget, megtanulhatom, hogy nem annyira (de)formáló tényezőkként, mint inkább tanulnivalókként fogadjam el azokat. Minden, amit az élet elém hoz, tananyag lehet számomra. Nem mindig tudom saját magam meghatározni, mit hoz elém az élet, és mivel kerülök szembe; azt viszont megválaszthatom, hogy egy adott helyzetben maradok-e, vagy továbblépek. Ha pedig néhány esetben mégsem dönthetek magam arról, hogy maradok-e, vagy továbblépek, akkor még mindig választhatok aközött, hogy folytonosan szembeszegülök-e a helyzettel, vagy elfogadom és tanulok belőle. Te is választhatsz, hogy gyermekként vagy felnőttként akarod-e élni az életed.
9. Tudom, úgy érzi, mintha tengernyi ideje volna, de nincs. Ezért nem kell játszani. Kapja el élete nagy pillanatait addig, amíg még fiatal és gyors, mert mire ráeszmél, öreg lesz és lassú, és már nem lesz mit elkapni.
10. A játék azoknak a bátraknak adatik meg, akik már eleget tudnak és még nem, akik már elég erősek és még nem, akik már elég bölcsek és még nem. Játszani annyi, mint felfüggeszteni az élet mindenhatóságát felettünk. Zalán Tibor