Valakit elveszíteni eleve szemét dolog. A haldoklás folyamata nélküli halál azonban kész förtelem. Egy élet létrehozásához kilenc hónap kell, ezért természetellenesnek, természet ellen való véteknek érezzük azt, ha az ellenkezőjére nem jut megfelelő idő. Nem jut rá idő, hogy elengedjük az ismertet és elfogadjuk az ismeretlent.

😡 Düh 🌱 Bölcsesség

Kapcsolódó idézetek

Ellene vagyok a halottégetésnek (...) - erőszakos dolognak találom: a holttest nem olyan nagyon halott valami, mint ahogy hisszük, vagy legalábbis nem lehet tudni biztosan, nincs-e rá szükség: nem is a természetre gondolok, a nitrogénre, ami a növényeknek kell, de hátha egyszer kiderül, hogy nekünk magunknak, a lelkünknek, vagy annak a valaminek, amit így hívunk, fontos, hogy éppen így, ilyen lassan bomoljon fel, ahogy szokott - talán az asztráltest ebből a maradékból szedi össze a maga finom anyagát. (...) Mindennek megvan a maga tempója, időrendje, nem szabad semmit elhamarkodni. Karinthy Frigyes
A normális emberek azt mondják, el sem tudják képzelni, hogyan érezhetnék magukat annyira rosszul, hogy tényleg meg akarjanak halni. Meg sem próbálom elmagyarázni nekik, hogy nem arról van szó, hogy az ember meg akar halni. Hanem arról, hogy nem is kellene életben lennie, hogy olyan fáradtságot érez, hogy szétporladnak a csontjai, olyan fáradtságot, ami tele van rettegéssel. Az élet természetellenessége az, amivel előbb-utóbb kezdeni kell valamit. Meg Mason
Hogy hibázunk, az természetes. Ha azonban anélkül halunk meg, hogy értelmet adnánk ezeknek az elrontott dolgoknak és megpróbálnánk felfogni, értékelni őket, akkor maga az élet tényleg teljesen hiábavalóvá válik. Susanna Tamaro
Tudjuk, mindenki meghal majd egyszer, talán mi is, de valójában képtelenek vagyunk elhinni, hogy ez velünk is megtörténik. Ha jönnek a jelek, kétségbeesünk, személyiségünk összeomlik a rémülettől, pedig lehet, hogy van még valamennyi idő; néhány nap, hónap, néhány év. Aki igazán felfogta a világ természetét, az méltósággal hal meg. Elfogadja az elkerülhetetlent, pedig lehet, hogy jó néhány évvel előbb érkezik, mint az természetes volna. Csányi Vilmos
A halál az élet természetes része, a születés ellenpólusa. Ugyanúgy a gyász is. A gyászt nem lehet eltüntetni, el lehet nyomni ideiglenesen, de bennünk marad. Csak azt érezzük olyankor, hogy valami nyomaszt minket, ami nem oldódott fel. Azt érezzük, hogy valami nincs rendben.
Emberi természet, hogy helyre akarjuk hozni a töröttet. Talán nem tudjuk pótolni azt, ami elveszett. De valami új nőhet ki belőle. Hosszú folyamat, de megtörténik. Lassan, de biztosan.
Vegyük észre, hogy nincs vesztegetnivaló időnk, Mert a halál bizonyos, időpontja azonban bizonytalan! Akik összejönnek, azok szét is válnak, s ami összegyûlt, abból semmi sem marad; A felemelkedést hanyatlás követi, a születés vége pedig halál. Buddha
Időtartamban egy válást feldolgozni 1-3 év, de intenzitásában lehet nehezebb, mint egy haláleseti gyász, mert egy olyan embert gyászolunk el, aki él, és folyamatos interakciók várhatók, főleg ha még gyerek is van. Ami a legfontosabb, hogy szeretetvesztést él át mindkét fél, és ez halálesetnél nem jelentkezik. Önmagunk szerethetősége vész el az által, hogy egy számunkra nagyon fontos személynek nem vagyunk többé fontosak. Folyamatosan tanúi vagyunk a másik életének, férjhez megy, megnősül, boldog nélkülünk, ez felfoghatatlan annak, akinek még fáj.
Nagy időpazarlással keresik a fölöslegest, és sokan élték le az életet úgy, hogy csak az élet eszközeit keresték? Vedd szemügyre az egyént, vizsgáld az összességet: nincs, akinek élete ne a holnapra irányulna. Hogy mi rossz van ebben, kérded? Végtelen sok. Hiszen nem élnek, hanem élni készülődnek. Mindent elhalasztanak. Még ha odafigyelünk, akkor is lehagy bennünket az élet; így pedig, ha késlekedünk, elfut mellettünk, mint valami idegen; az utolsó napon ér véget, de mindegyiken elvész. Lucius Annaeus Seneca
Van valami, amit sokan nem akarunk belátni: ha túl sokáig élünk, az is veszteséggel jár. Nem kell hozzá tolószék vagy súlyos betegség, az is elég, hogy egyszerûen elgyengülünk, leépülünk. Ez talán jobb, mint a halál, de mégis elvesz tőlünk sok mindent. Megfoszt az alkotókészségtől és attól, hogy hasznosak legyünk a munkánkban, a közösségünkben, a világban. Az emberek máshogy néznek ránk és máshogy bánnak velünk, de ami a legrosszabb, másképp emlékeznek majd ránk. Nem egy életvidám és tettre kész valakiként madarunk meg bennük, hanem törékeny, jelentéktelen, sőt szánalmas alakként.