Ugrás a tartalomra
Ellene vagyok a halottégetésnek (...) - erőszakos dolognak találom: a holttest nem olyan nagyon halott valami, mint ahogy hisszük, vagy legalábbis nem lehet tudni biztosan, nincs-e rá szükség: nem is a természetre gondolok, a nitrogénre, ami a növényeknek kell, de hátha egyszer kiderül, hogy nekünk magunknak, a lelkünknek, vagy annak a valaminek, amit így hívunk, fontos, hogy éppen így, ilyen lassan bomoljon fel, ahogy szokott - talán az asztráltest ebből a maradékból szedi össze a maga finom anyagát. (...) Mindennek megvan a maga tempója, időrendje, nem szabad semmit elhamarkodni.
Kapcsolódó idézetek
-
Valakit elveszíteni eleve szemét dolog. A haldoklás folyamata nélküli halál azonban kész förtelem. Egy élet létrehozásához kilenc hónap kell, ezért természetellenesnek, természet ellen való véteknek érezzük azt, ha az ellenkezőjére nem jut megfelelő idő. Nem jut rá idő, hogy elengedjük az ismertet és elfogadjuk az ismeretlent.
-
A normális emberek azt mondják, el sem tudják képzelni, hogyan érezhetnék magukat annyira rosszul, hogy tényleg meg akarjanak halni. Meg sem próbálom elmagyarázni nekik, hogy nem arról van szó, hogy az ember meg akar halni. Hanem arról, hogy nem is kellene életben lennie, hogy olyan fáradtságot érez, hogy szétporladnak a csontjai, olyan fáradtságot, ami tele van rettegéssel. Az élet természetellenessége az, amivel előbb-utóbb kezdeni kell valamit.
Meg Mason
-
Amikor az élő dolgok meghalnak, az erő megmarad a testükben, ezért tudunk erőt csinálni, ha például elégetjük a fákat. A halott dolgok, amik nem égnek el és nem eszi meg őket semmi, néha a földbe mennek, és viszik magukkal az erőt is. Hosszú idő alatt, a föld súlyától és melegétől sok ilyen halott dologból különféle kő, víz vagy levegő lesz a földben, de még akkor is bennük marad az erő. Ha ilyeneket találunk, elégethetjük őket, hogy egyszerre kivegyük belőlük a napból nagyon hosszú idő alatt összegyûlt erőt.
Randall Munroe
-
A személytelen erőkkel és a sorssal nem tud mit kezdeni az ember; örökké idegenek maradnak számára. Ha azonban az elemekben is szenvedélyek viharzanak, mint a saját lelkünkben, ha maga a halál nem valami spontán folyamat eredménye, hanem egy rossz szellem erőszakos cselekedete, ha a természetben mindenütt olyan lények vesznek bennünket körül, melyekhez hasonlókat saját környezetünkből ismerünk, akkor fellélegezhetünk, mert immár biztonságban érezhetjük magunkat a bizonytalanságban is és értelmetlen szorongásainkat lelkileg feldolgozhatjuk.
Sigmund Freud
-
Soha nem lett volna szabad hátat fordítanunk a természetnek. Miért hiszünk jobban a betonban, a mûanyagban, az élettelen dolgokban? Miért fordítjuk magunk ellen az értelmünket? Sokan még mindig a mûtrágyát tartják oltárukon. Vegyszereznek, mérgeznek mindent, a haszontalannal együtt kiirtják a hasznosat, és végül persze ők is elfogyasztják a mérgeket, hiszen azok bekerülnek az ivóvízbe, az élelmiszerbe, visszajutnak hozzánk. Még ma is megtörténik, hogy némelyik tudatlan gazda macskák, madarak láttán légpuskát ragad, és tüzel. Szerencsére mind többen látják be, hogy tévúton járunk.
Vavyan Fable
-
Ha a test elhasználódik, és az elme megfárad, a szervezet örvend a halálnak. Csakhogy nehéz fölfogni, hogyan örülhet valaki a halálnak, ha még fiatal és erős: így az emberek az elmúlást általában valamiféle fenyegető szörnyûségnek tekintik. Az értelem ugyanis, a maga anyagidegen módján a jövő felé fordul, s úgy véli, jó dolog egyre tovább és tovább haladni, akár a végtelenségig, ám eközben nem látja be, hogy önnön anyagi mivolta végül is elviselhetetlenül kimerítőnek fogja találni az egész folyamatot.
Alan Watts
-
A legtöbb ember számára a halálban nem az a legfélelmetesebb, hogy meghalnak, hanem a haldoklás, a szenvedés. Nagy különbség. Hogy ennek a mélyére ássunk, nagyon hasznos leválasztani a mintegy szükséges szenvedést az olyan szenvedéstől, amin viszont változtathatunk. Az előbbi az élet természetes, nélkülözhetetlen eleme, az alku része, és ennek teret kell adnunk, felnőnünk és alkalmazkodnunk kell hozzá. Nagyon jót tud tenni, ha felismerjük az önmagunknál nagyobb erőket. Ezek arányosságot adnak, mint egy kozmikus kiegyenlítődés.
-
A haldoklás csak ritkán könnyû, bármit szeretnénk is gondolni róla. A testünk nem hajlandó küzdelem nélkül elengedni az életet: belekapaszkodik. Nem úgy halunk meg, hogy mondunk még néhány magvas gondolatot a bennünket könnyes szemmel körülálló családtagoknak, aztán kileheljük a lelkünket. Ha nem rángatózva, fuldokolva vagy köhögve múlunk el, és nem is kómában, akkor fokozatosan kell elsorvadnunk: a hús lassan elfogy a csontjainkról, a bőrünk és a szemünk sötétsárga színûvé válik, ha a májunk is felmondja a szolgálatot, aztán a hangunk elfogy, míg aztán a véghez közeledve már annyi erőnk sem marad, hogy kinyissuk a szemünket; mozdulatlanul fekszünk halálos ágyunkon. Egyedül ziháló lélegzetünk árulkodik arról, hogy még élünk.
Henry Marsh
-
Az embernek van egy tudatos része, amelyik azt gondolja, hogy a halál egy természetes dolog. Még megnézek valamit ebben a könyvben, vagy elintézek egy fontos ügyet, aztán meghalok, ez a feladatom még sürgős, aztán jöhet a meghalás. De ez sajnos nem így történik. Hanem úgy történik, hogy az emberrel valami súlyosabb baj lesz, és a végén nagy nehezen hal meg.
Csányi Vilmos
-
Soha nem erőszakolom, ha valaki nem akarja a maga útját járni és magára is átvállalni a felelősséget. Nem vagyok hajlandó arra az olcsó feltevésre, hogy csupán közönséges ellenszegülésről van szó. Az ellenszegülés - főként, ha makacs - figyelmet érdemel, mert sokszor afféle intő jel, amely fölött nem szabad elsiklani. A gyógyító elem lehet méreg is, amit nem mindenki bír el, vagy halállal végződő mûtét, ha valami ellene szól.
Ha a legszemélyesebb dologról, a belső átélésről van szó, akkor a legtöbben megrettennek, és sokan megszöknek.
Carl Gustav Jung