Ugrás a tartalomra
Valamennyi, életed során elszenvedett megaláztatás feledésbe merül majd. A hibák, amelyeket elkövettél, úgysem számítanak a végén. Az összes rossz cselekedeted semmissé válik. Ha az életünk minden, amit megtapasztalhatunk, akkor ez az egyetlen dolog, ami lényeges.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emlékezet. Az az életünk egyetlen mércéje. Ha nem emlékeznek ránk, az olyan, mintha nem is léteztünk volna. Miután meghalunk és örökre elfelejtenek, mondhatjuk, hogy talán meg sem történt az életünk. A boldogság és a bánat mind semmivé foszlik. És szeretnénk azt hinni, hogy ha nyomot hagyunk a világban, ha beírjuk a nevünket a történelembe, és minden eljövendő nemzedék hall majd rólunk, ha adunk valamit a világnak, ha a belünket is kidolgozzuk, vagy ha valami igazán különlegeset csinálunk - akár negatív értelemben is -, akkor halhatatlanná válhatunk.
-
Bármilyen hibát követtél is el, bármit hoznak fel ellened mások, legbelső lényed érintetlen marad, nem ér el hozzá az emberi gyarlóság. Nem a fájdalmat okozó cselekedet számít, hanem az, ahogyan te értelmezed.
-
Újrakezdés nincsen. Ez itt a lényeg. Minden egyes lépése az embernek végérvényes. Nem lehet visszacsinálni. Soha semmit. (...) Te, amikor reggel felébredsz, azt hiszed, hogy ami tegnap volt, az már nem számít. Pedig az a helyzet, hogy csak az számít. Mert más nincs is. Ebből áll az élet. Ezekből a napokból. Nincs más, csak a napok, ahogy telnek.
Cormac McCarthy
-
Mindannyian követünk el szörnyû hibákat az életünk során. Teszünk olyasmiket, amiket semmiféle bocsánatkérés nem tehet jóvá. De élni kell tovább. Meg kell próbálni valami új boldogságot találni. Mindegy, mennyi mindent vesztettünk.
-
Mind követünk el hibát, így legjobb, ha szépen megfeledkezel róla. Ha megbánjuk, amit tettünk, és tanulunk belőle, és nem követjük el ismét, és nem rágódunk rajta, akkor semmi baj.
Lucy Maud Montgomery
-
Nem lehet egyetlen lehetőséget sem elszalasztani. Mert utána bánni fogja egész életében, hogy meg sem próbálta. Ez pedig még egy csalódásnál is rosszabb. Azt kiheveri előbb-utóbb, de az elszalasztott lehetőségek élete végéig kínozni, marni fogják.
Fábián Janka
-
Az emberek úgy haladnak át az életen, hogy sok olyasmit tesznek vagy mondanak, ami apróság ugyan, mégsem kellene. Szinte azonnal el is felejtik, észre sem veszik, kit mivel bántottak meg, hol milyen károkat okoztak. Pedig mindig, mindennek van következménye. Ez lenne a legfontosabb, amit minden embernek, neked is meg kellene tanulni.
-
Ha elég sokat éltél, biztos van a múltadban valami olyan, amit elfelednél. Amikor kudarcot vallottál vagy rosszul döntöttél. Egyetlen apró választás mindent tönkretehet, ezért eltemetjük, elfeledjük; de legbelül tudjuk, hogy kísérteni fog minket.
-
Az életben a legfontosabb dolog - maga az élet. Minden bûnt le lehet vezekelni, minden bajt orvosolni lehet. Amíg élsz, mindig jut hely az örömnek is, a reménynek is, a szeretetnek is. De aki meghalt, az veszített.
Szergej Vasziljevics Lukjanyenko
-
Mindannyian követünk el hibákat, de ha tanulunk valamit minden átverésből, megtévesztésből, és nem hagyjuk, hogy újra megtörténjen, akkor a tapasztalat nem veszteség, hanem egy életre szóló nyereség. Egy percig sajoghat a büszkeségünk, de a jövőnk jobb lesz tőle.