Vannak, akik sohasem nőnek fel, az életük önpusztító és elhibázott lesz, sodródnak a boldogtalanságban, mindenért másokat okolnak, és sohasem vállalják a felelősséget.

Kapcsolódó idézetek

1. Vannak olyanok, akik sosem találják meg önmagukat, és valaki másként élik le az életüket. Andrea Hirata
2. Az a legrosszabb a felnőttekben, hogy soha nem akarják beismerni, ha akár csak egyszer is rosszul vagy könnyelmûen cselekedtek. Mások felett bezzeg hamar ítélkeznek, de maguk fölött sohasem mondanak ítéletet. Tove Ditlevsen
3. Nem mindenki él boldogan, amíg meg nem hal. Van, aki boldogtalanul él, úgy öregszik meg, úgy is hal meg.
4. A jelen soha ki nem elégít; a jövendő pedig bizonytalan, és a múlt visszahozhatatlan. Arthur Schopenhauer
5. Nagyon sokszor azok a lelki betegek, akik feladják önmagukat, és nem merik vállalni a felelősséget az érzéseikért. Saját magukat teszik beteggé. Csernus Imre
6. Az, hogy senki sem tökéletes, hogy mindenki hibázik, közhely. Mégis sokan képtelenek ezt saját magukra vonatkoztatva elfogadni. Azokkal, akik képtelenek felelősséget vállalni saját hibáikért, és minden rosszat a másiknak tulajdonítanak, nem lehet és nem is érdemes tartósan együtt élni.
7. A legtöbb ember úgy szenved, hogy nem tanul belőle semmit. Nem találja meg az értelmét. Nem éli át, hogy a sorsa nevelni, tanítani akarja. Azt hiszi, a baj minden ok nélkül szakadt rá, s ezért ki van téve annak a veszélynek, hogy - bár az idő meggyógyítja - a baj újra megismétlődik vele. Müller Péter
8. Akik hatalommal bírnak, azok is hatalom nélkülinek születtek, és ennek az érzése elkíséri őket életük végéig, különösen akkor, ha helytelenül cselekszenek. Akkor visszaemlékeznek arra, hogy bántották őket az iskolaudvaron, verte őket az apjuk, és akkor rögtön rájönnek, hogy most is valaki más a hibás. Lena Andersson
9. Fogódzanék akárkibe, de nem lesz soha senkije; szeméből, mint gazdátlan ág, kicsüng a pusztuló világ. Pilinszky János
10. Egy olyan korban vagyunk kénytelenek felnőni, amikor egymást követik a válságok, és valahogy hozzá kell szoknunk az elveszett álmokhoz, az elveszett reményekhez és az elveszett jövőhöz, a soha véget nem érő rémálomhoz, a soha el nem kezdődő élethez. Jens Liljestrand