Vannak barátaink, ismerőseink, kik fogdában igen nagy tökélyre vitték a mûfaragást, de hogy a léleknek, a végtelen bölcseségből kiszakadt ezen szikrácskának miért van szüksége magát a test fogházába börtönöztetni, s a hitvány anyaggal érintkezés hogyan szolgálhat neki alkalmul a tökélyesbülésre, midőn e haszontalan nyûg nélkül azt biztosabban eszközölhetné - megfogni lehetetlen.

Kapcsolódó idézetek

1. Nem mindig tudjuk megmondani, mi tart bennünket bezárva, bebörtönözve, szinte eltemetve, de mégis érez az ember bizonyos határokat, bizonyos kapukat. Bizonyos falakat. Mindez képzelet lenne, fantázia? Nem hiszem. Aztán felmerül az emberben a kérdés: Istenem! Sokáig tart ez még, mindig, mindörökkön örökké? Tudod, mi szabadít meg a fogságból? A mélységes, komoly szeretet. Ha vannak barátok, testvérek, szeretők, ez nyitja meg természetfeletti hatalommal, mágikus erővel a börtönt. Vincent Van Gogh
2. Nagyon finom mûszer a lélek, és bizonyos dolgok megbéklyózzák. A bûntudat például, vagy ha magunkba fojtjuk az érzéseinket, titkolózunk: óriási teher a léleknek. Az efféle emberi eredetû súlyok ráakaszkodnak, és elnehezítik.
3. Béklyóba verni csak a testet lehet. Szellemem szabadon szárnyal, a négy fal gúzsba nem kötheti, s ezért hitemre kérdem, létezik-e fogság egyáltalában?! Woody Allen
4. Az ember sohase léphet ki önmagából, ezért nincs tárgyilagos mûvészet és tárgyilagos kritika. Be vagyunk zárva személyünkbe, mint életfogytig való börtönbe, s ez egyike legnagyobb nyomorúságunknak. Móra Ferenc
5. Hogy az ember megtanulja a mások elviselését, gyakorolja a türelmét élettelen tárgyakon, melyek mechanikai vagy fizikai szükségszerûségüknél fogva cselekvésünknek makacsul ellenállnak! Erre mindennap nyílik alkalom. Az így nyert türelmet igyekezzünk átvinni az emberekre is! Szokjuk meg a gondolatot, hogy az emberek lélektelen tárgyakhoz hasonlóan, a természetükből folyó szigorú szükségszerûség alatt állanak! Épp oly balgaság tehát tetteiken felháborodni, mint az utunkba gördülő kövön. Arthur Schopenhauer
6. A többi életnek csak a peremét látjuk, s nem sejtjük, milyen apróságok roncsolják. Ezekből mûalkotást faragunk. Elemi módon regényesítjük őket. Valamennyien azon vagyunk voltaképpen, hogy mûalkotássá avassuk az életünket. Arra vágyunk, hogy örökké tartson a szerelem, pedig tudjuk, hogy nem tart sokáig; és hiába tartana egy életen át, valami csoda folytán, mert akkor is tökéletlen volna. Albert Camus
7. Mûvészettel foglalkozni és érteni, egymással szinkronban megélt szenvedés és gyönyör. Talán nagyobbrészt fájdalmas gyönyör, ezért lehetetlen megszabadulni tőle. Dimenziót váltani segít, létélményeket mutat. Olyan ez, mint a kábítószer, rákap az ember, a saját démonjává teszi a mûvészet szeretetét. Soha többet nem lehet szabadulni tőle. Beney Zsuzsa
8. A valóban szép fizikai szerelem nem más, mint a lélek meggyalázása. Keserû kényszer, hogy a vergődő testtel együtt a benne lakozó törékeny foglyot, a lelket is ölelésbe törjük azokban a pillanatokban. És annál hevesebb ennek a meggyalázásnak a kéje, minél nemesebb lelket dúlunk fel. Camil Petrescu
9. Megőrizni az ifjúságunkat nem élettanilag nehéz, hanem lelkileg. Mert elromlunk. Alkalmazkodunk a hitványhoz, a méltatlanhoz. Magunkba szívjuk a világ és a történelem minden szennyét, és elkoszolódunk. Müller Péter
10. A felnőtt embert börtönbe zárja a tudatossága. Mihelyest csak egyszer is hatásosan beszélt vagy cselekedett, már fogoly, akit százak és százak rokonszenve vagy gyûlölete őriz, s akiknek érzelmeit neki ezentúl mindig fontolóra kell vennie. Ralph Waldo Emerson