Ugrás a tartalomra
Vannak helyzetek, amikor egy előadó pokoli büszke arra, hogy a zenéje mindenhol agyon van játszva. Amikor minden órában legalább egyszer leadja a rádió, rengetegen nézik a Youtube-on, egymásnak küldözgetik, vagy éppen gifeket készítenek a klipből. Pörög a Tumblrön a dalszöveg, tele van feldolgozásokkal a net, inspirál másokat arra, hogy zenéljenek és meghozza a kedvet a dalszerzéshez. De van, hogy egy dal nem úgy jön ki, ahogyan szeretted volna, nem azzal, akivel eredetileg szeretted volna, és van, hogy alig bírod meghallgatni, mert utálod, ami lett belőle. És akkor nagyon megszívtad. Mert nem kerülheted el. Kísért mindenhol. (...) És ha senki nem veszi észre, hogy ez így nem kerek, mert nem hallják benne, amit én hallottam dalszerzés közben, én akkor sem szeretem. Mert attól, hogy másnak tökéletes, nekem még lehet, hogy semmilyen szempontból nem felel így meg. És azt hiszem, soha nem fogom tudni igazán szeretni azt a dalt. Mert nem ilyennek kéne lennie.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem szeretem, ha a zene, amit hallgatok, arról szól, hogy mennyire rossz most minden, és hogy milyen nehéz lesz ebből kiutat találni. Én pont azért hallgatok zenét, hogy legalább addig is kicsit máshol legyek, amíg mondjuk, a munkahelyemre sétálok az utcán.
Szabó Balázs
-
- Neked nincs olyan együttes, akiért annyira odavagy? Akikkel már álmodtál? Egy banda, akinek minden dalszövegét kívülről tudod? Számok, amik életed periódusaihoz köthetők? Amikre sírtál vagy nevettél? Dal, amit egy bizonyos időszakban annyit hallgattál, hogy ha behunyod a szemed, érzed még az akkori illatokat is? Nincs olyan zene, amit annyira szeretsz, hogy már az boldogsággal tölt el, ha valahol meghallod? Amiről egyszerûen azt hiszed, hogy azért íródott, hogy belőled érzéseket váltson ki? Énekes, akiért rajongasz? Akinek szerelmes vagy a hangjába? (...)
- Nem igazán - vonta meg a vállát némi tanakodás után.
- Pech - bólintottam szomorúan - mert ezek jó dolgok.
Leiner Laura
-
Amikor kiéneklek bizonyos hangokat, amelyekhez rengeteg fizikai erő szükséges, úgy érzem, mintha lebegnék, kilépnék a testemből... nagyon furcsa az egész... és időnként, amikor élőben játszom el egy dalt, érzem azt, ami a megírása közben inspirált. Ilyen lehet, amikor az ember egy bizonyos személlyel megtapasztal egy bizonyos érzést.
-
Sosem lehetsz biztos benne előre, hogy egy dal mitől válik sikeressé, és miért, meg hogyan. Azt hiszem, hogy ez azért nagy részben a szerencsén is múlik.
Martin Garrix
-
Minden embernek, aki valaha volt, van vagy lesz, van egy dala. Ezt a dalt nem írta senki. Van dallama, van szövege. Nagyon kevesen jutnak odáig, hogy eléneklik a saját dalukat. A legtöbben attól félünk, hogy a hangunk nem elég jó hozzá, vagy a szöveg túl butuska, túl őszinte, netán túl fura. Így az emberek inkább megélik a dalukat.
Neil Gaiman
-
Ahány ember, annyi féle, nagyon intelligens embereknél is tapasztaltam már, hogy egy bizonyos dalnál teljesen másféle módon fogják fel a szöveget. (...) A lényeg az, hogy szóljon a dal valamiről és gondolatokat indítson meg azokban az emberekben, akik hallgatják.
Tarján Zsófia
-
A közönség kiszámíthatatlan; mindenütt más, mindig változó ízlésû. Az énekes csak egyet tehet: azt, hogy teljes erőbedobással dolgozik minden felvételen, minden koncerten. Így ha nem is "jön be" néha egy-egy dal, amiben bíztunk, mégis megnyugvást ad az a tudat, hogy mi mindent megtettünk, amire a tehetségünkből és erőnkből futotta.
Kovács Kati
-
A szerelem olyan, mint egy dal. Néhány szerelmi történetnek hosszan tart a közepe, nagy crescendókkal, majd a végén jön egy szóló. (...) Néhány dalnak hirtelen lesz vége, mindenféle ok nélkül. Egy háromperces szám, amit először csak játszol, játszol, játszol. Majd egyszer csak hallod ezt a dalt, la-la-la, miközben teát főzöl, vagy fogat mosol, aztán úgy érzed, hánynod kell. Nekem a dal sosem avult el.
-
Két rossz dolog van: az egyik, hogy a zenész azt mondja, hogy "nekem még nem megy, félek". Ez nem jó! Ahogy az sem, ha "nagyon meg akarom mutatni". Arra kell gondolni, hogy most ezt tudom, és ezt fogom játszani. Annak kell kijönni, ami van. És az jó lesz.
-
Egy mûalkotás nem olyan, mint egy szelet kenyér. Amikor valaki ellop egy zsemlét a boltból, a zsemle eltûnik a helyéről. De ha valaki letölt egy dalt, az csupán adathalmaz, amíg a hallgató zenévé nem varázsolja, meg nem hallgatja, szubjektív tapasztalattá nem alakítja. A zenész munkájára óriási hatással van az, amit az emberek gondolnak róla. Nem bánhatunk úgy a rajongókkal, mintha tolvajok lennének. Aki meghallgatja a munkánkat, az a barátunk, nem az ellenségünk.