Vannak helyzetek, amikor egy előadó pokoli büszke arra, hogy a zenéje mindenhol agyon van játszva. Amikor minden órában legalább egyszer leadja a rádió, rengetegen nézik a Youtube-on, egymásnak küldözgetik, vagy éppen gifeket készítenek a klipből. Pörög a Tumblrön a dalszöveg, tele van feldolgozásokkal a net, inspirál másokat arra, hogy zenéljenek és meghozza a kedvet a dalszerzéshez. De van, hogy egy dal nem úgy jön ki, ahogyan szeretted volna, nem azzal, akivel eredetileg szeretted volna, és van, hogy alig bírod meghallgatni, mert utálod, ami lett belőle. És akkor nagyon megszívtad. Mert nem kerülheted el. Kísért mindenhol. (...) És ha senki nem veszi észre, hogy ez így nem kerek, mert nem hallják benne, amit én hallottam dalszerzés közben, én akkor sem szeretem. Mert attól, hogy másnak tökéletes, nekem még lehet, hogy semmilyen szempontból nem felel így meg. És azt hiszem, soha nem fogom tudni igazán szeretni azt a dalt. Mert nem ilyennek kéne lennie.