Várt rám a szabad ég, s elnyelt a szakadék. Áldatlan múlt az, ami volt. Máshol nincs menedék, lángom csak veled ég. Számomra rég csak te vagy az út!

Kapcsolódó idézetek

1. Minden nap fáradt lánggal ég, nélküled. Egyedül meddig bírom még? Minden nap várom, hova sodor a szél, De úgysem hiszem el, Hogy igazán itt felejtettél. Amíg jót ígérsz, Te jót remélsz, Hát lépj ki álmomból, Ahol régen élsz!
2. Mondd, hová mehetnék, ha már nálad sincs menedék? Mondd, hová futhatnék, ha mindenhol szakadék? Távol, oly távol már, a felhőkhöz közel repülsz, mint a gondolat, és már én sem érlek el.
3. Mert nélküled céltalan az út, minden vágy és ölelés hazug, hontalan vándor a boldogság, nélküled a lét csak pusztaság.
4. Sok szép remény csak sima szükség, Szerelmeid, a lángjuk füst rég, Az ölelés kínzó üresség, Elveszett rég barátság, hûség.
5. Gyere utánam, mihelyt lehet. Oly szerencsétlen leszek nélküled még Isten közelében is. Ne hagyj soká magamra (...)! Itt volt a paradicsom. Az ott fönn csak az ég. Victor Hugo
6. Elhagyott engem. Megölte magában a múltat, és új életet kezdett. (...) Elment, és elvitte magával a lelkemet. Mindössze fájó ürességet hagyott bennem.
7. Nincs már semmi, ami gátol, Szemeimben tûz ég-lángol! Tudom miért, s merre menjek, Mögöttem múlt, előttem az élet!
8. Csak a szél, ami játszik velem, egy árva léggömb az én szívem. Csak a szél, ami játszik velem, kegyetlen szél, csak te vagy nekem. Puskás Péter
9. Mindennapi örömöm voltál, és mégis eltûntél az idő vadonjában. Szétfoszlottál a semmiben. Már nem tudom, hogyan és miért. Jelenj meg újra, teljes valóságodban. És bocsáss meg mindent. Nélküled a semmi vár reám. Az vár reám, hogy mint elanyátlanodott lélek éljek ebben a kietlen világban.
10. Nincs menekvés, menten elfogyok. A mindenség alattam szétesett. Elnyel az a rettentő végtelen, A semmi tátongó szakadéka, Az ûr, ahonnan létem vétetett. John Henry Newman