Vártam, hogy megmaradsz, Nyeltem a sok panaszt, Jónak már nyoma sincs, Magas lett a fal,

Kapcsolódó idézetek

1. Szólsz hozzám, de én már meg se hallak, Fal van köztünk, de nincsen rajta ablak, Nem látlak és nem vagy itt, pedig mellettem állsz, Úgy örülnék egyetlen kis szónak.
2. A bánat a részeddé vált, fájdalommá alakult. Egyre inkább elnehezült, és egyre mélyebbre húzott, ahol már senki nem tudott elérni téged.
3. Már nem érzem, hogy mellettem lenne. Azt hiszem, már nincs itt. Azt hiszem, elhagyott, végleg elment.
4. A Nap felettünk már nem ragyog, Az éj is szürke, nem hagyhatom, Nekem te voltál a támaszom, A kérdést feltettem rég, de nem jött válasz rá.
5. Bárhogy volt, mindent megtettem, Látom már, el kell engednem. Eltûnt egy részem, Mindennek vége.
6. Hányszor így volt már: hiába vártam az óvatos lépéseket, csak a csend nőtt bennem, te elmaradtál. Nagy István Attila
7. Hívtál, vártál, Széllel szemben állva, megváltásra várva Sírtál, vártál, S én könnyedet letörlöm a romok közt a földön!
8. Tegnap óta minden más lett, mi addig volt; Nehezebb már, pedig kisebb a súly. A kapuban tétován megállok még, Mintha hinném, hogy felderül, S nem rám zuhan újból az ég. Ismerős Arcok
9. Be nem váltott szép ígéreteim húzzák már le a zsebem, aranypénz helyett. Üresen kongó reggelek. Ki volt, ki nincs, sosem lesz többé már, fázom, kitakarsz, nem vigyáztál rám. Mirtse Zsuzsa
10. Várok, hogyha váratsz, megyek, ha terelsz, maradék szemérmem némasága ez, úgyse hallanád meg, hangot ha adok, sûrü panaszommal jobb, ha hallgatok. Pilinszky János