Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Visszafogom magam, csak az legyen, de az nagyon ami van, elhasználódik, elvásik az ember míg eljut a tündöklő pillanat peremére, a vágyig melynek sötétlő mélyén ott a másik.

🐶 Kutya 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az elvétett szavakból és mozdulatokból végül összeáll egy ember. Nem az a bizonyos, akit szeretünk, hanem egy másik. Akit szeretünk. S megkezdjük keserves küzdelmünket, hogy egyesítsük e kettőt. A vágy gyakran elmossa a határt a két ember között, hogy aztán a kihûltség perceiben annál mélyebbnek érezzük a szakadást. Kolozsvári Papp László
  2. Én egyre vágynék: förtelmeset zuhanni S mégis élve Semmisülni, élni, vágyni és kapni. Ady Endre
  3. Valami hajszol engem. Mintha mindig elszalasztanék valamit. Utánakapok, megszerzem, és akkor kiderül, hogy nem volt semmi. És én megint másvalami után kapkodok. Előre tudom, hogy ugyanúgy végződik majd az is, mint a másik, de nem bírom kihagyni. Hajszol, üldöz, aztán egy ideig elfoglal, de megint csak elhagy, és marad az üresség; olyan ez, mint az éhség, mindig újra elfog. Erich Maria Remarque
  4. Valakinek végre meg kell értenie. Valakinek végre elégnek kell lennie ahhoz, hogy elég legyek számára. Csendesen fordulok el ettől a torz világtól, a világ arcától, amiben minden olyan másképp történik, mint ahogyan lehetne. Kiesünk egymásból. Ledobott, megunt cipők. Kiégett vágyak a sarokban. Álmok, melyet soha nem mertünk végigálmodni. Albert Tímea
  5. Keresem azt, mikor még voltunk. Elhitetem magammal, hogy létezett az a pillanat. Aztán összetöröm. Elfelejtem. És ismét elfog a pánik. Albert Tímea
  6. Az a fajta önző szerelem, ami birtokolni akar, hamar elmúlik, mert megcsömörlik benne az ember. Előbb-utóbb megjelenik a vágy valaki más iránt.
  7. Az ember addig tud szeretni, amíg adni, de én már csak neked vágyom adni, ami még maradt, azt a keveset. Örkény István
  8. Arra van szükségem, hogy szükség legyen rám, arra vágyom, hogy vágyjanak rám. Arra törekszem, hogy belopjam magamat oda, ahol a másik szívét sejtem. Ronald David Laing
  9. Van, hogy akarom, de nem merem, Néha bekerít a félelem. A fény csak fordított árnyék, Veled én teljessé válnék. Tóth Gabriella
  10. Mostanában annyi ajtó csukódik be mögöttem... És én néha szeretném, ha ez egy kicsit lassabban menne. Visszamenni nem akarok, hiszen az ajtók csakugyan bezáródnak, és az ember nem is mehetne vissza. És én csakugyan a magam útján akarok továbbmenni. De hát néha kifulladok egy kicsit, és olyankor szeretném azt mondani, hogy - állj... csak egy pillanatra... csak egy percre állítsuk meg, kérem, a világot... csak addig, míg hozzászokom egy kissé, hogy ott legyek, ahol vagyok.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat