Ugrás a tartalomra
Volt az az idő - lehet, hogy egy napig tartott, lehet, hogy pár napig, már nem emlékszem-, amikor úgy tûnt, hogy minden összeáll. Úgyhogy nyilvánvalóan ideje volt jól elbarmolni az egészet.
Kapcsolódó idézetek
-
Amikor érzi az ember, hogy nincs tovább - az ilyen napokon szoktak a dolgok összeroppanni.
Agatha Christie
-
Egyszer régen megfogadtuk, hogy jóban-rosszban összetartunk. Azok a napok, amikor szinte minden jó volt, már mögöttünk vannak. Most a rossz napok következnek, de talán ebben is találunk valamit, ami jó lehet.
Jostein Gaarder
-
Vannak napok, amikor minden rosszul sül el. De néha, teljesen váratlanul, jóra fordulhatnak a dolgok.
-
Néha már úgy hiszem, nagyon sok, talán minden a szavakon múlik, melyeket idejében kimond, vagy elhallgat, vagy éppen leír az ember.
Márai Sándor
-
Létezett valaha egy időpont, ami elválasztotta az azelőttöt az azutántól. Az egyik oldalra került minden szép és jó - egy álom, amihez az ébrenlét pillanataiban nem férkőzhettem.
-
Olykor azok az emberek, akik hosszú időt töltöttek együtt, egyszer csak azt képzelik, hogy egykor jobban mentek a dolgok, pedig nem. Az emlékek, még a rossz emlékek is megszépülnek, puhává érnek idővel, mint a barack a fán.
-
Olykor egyetlen pillanat is elég, hogy egy egész életet leromboljon; ami pedig megmarad belőle, az egy reménytelen kísérlet a felejtésre.
Remigiusz Mróz
-
Most, hogy meg kéne végre pihennem,
most, hogy fáradtnak érzem mindenem,
talán még egyszer jónak kéne lennem,
aztán jöjjön, aminek jönni kell.
-
Néha szét kell hulljon valami, hogy teret adjon valami jobbnak.
-
Mindennek megvan a maga ideje.