Volt egy álmom, Rem, ahol minden, még az emberek szíve is olyan száraz volt. Ahogy figyeltem őket messziről, arra gondoltam, miért élnek? Mi ösztönzi őket, hogy reggelenként felkeljenek? Próbáltam rájönni, hogy mi az, amiért egyáltalán lélegzenek...

Kapcsolódó idézetek

1. Az embernek szüksége van álmokra. A leglehetetlenebbekre is. Azt hiszem, az álmok tartanak minket életben. Akinek már nincsenek, az lassan elenyészik. Szaszkó Gabriella
2. Reggel, mikor felkeltem, nem tudtam, miért kelek föl. Hogy mi az élet értelme. És ez olyan súllyal tört rám, mintha az univerzumban zuhantam volna, és nem a Föld felé, hanem ellentétes irányba. De ami a legjobban aggasztott, a körülöttem lévők közt sem láttam senki olyat, akiről azt gondoltam volna, hogy na, igen, az ő életének legalább van értelme. A Föld és rajta minden élőlény - velem együtt - ebbe a végtelen reménytelenségbe zuhant megállíthatatlanul. Ughy Szabina
3. Mindenféle érzelemmel találkoztam. Meghallgattam a kínból fakadó sikolyokat és a hahotákat. Minden, ami emberi, nyitva volt számomra. Mindent éreztem és értettem egyszerre. A világ elmékkel volt benépesítve, melyek mindenféle szélnél gyorsabban örvénylettek, menedéket és szabadulást keresve a változás kényszere elől, élet és halál dilemmája elől - célt, biztonságot, örömöt keresve; megkísérelve, hogy értelmet adjanak a rejtélynek. Az emberek mindenütt kavargó, elkeseredett keresésben éltek. A valóság soha nem felelt meg álmaiknak, pedig a boldogság ott volt a közelükben - ott, ahol soha nem keresték. És mindennek forrása az emberi elme volt. Dan Millman
4. Valaki egyszer azt mondta nekem: kívánom, hogy álmai még életében váljanak valóra. Azt feleltem erre: - Remélem, nem így lesz, mert ha míg élek, minden álmom valóra válik, halott vagyok. Beteljesületlen álmaink tartanak életben minket. Robert Harold Schuller
5. Mindenki őrülten vágtat az álmai nyomában. Kinyújtják a kezüket, hogy elérjenek valami láthatatlant, még ha nem is voltak céljaik vagy... vagy, ha rájöttek, hogy nem érhetik el őket, akkor sem adták fel, hanem küzdöttek tovább. De mindeközben én mégis mit csináltam? A távolból figyeltem és még a kezemet sem nyújtottam ki. Annyira féltem attól, mi történhet, hogy még csak meg se mertem mozdulni. Ehelyett csupán irigykedve néztem, hogy találják meg mindannyian az útjukat. Azzal takaróztam, hogy más vagyok, mint ők, pedig csak féltem, hogy fájhat.
6. Régen az emberek jobban tartottak a nélkülözéstől, mint bármi mástól, az éhezéstől, a szegénységtől, a hidegtől, kellemes dolgokról álmodtak: kevesebb kínlódásról, kevesebb hidegről, arról, hogy jut idejük magukra; látástól vakulásig dolgoztak, sötét és néha nyirkos házakban laktak, a legközelebbi orvos messze volt, az iskola még messzebb, korán meghaltak, kevés boldog pillanatot éltek át, az életük merő küzdelemben telt. De te tudod, ma milyen az életünk, mindenünk megvan, amiről az elődeink álmodtak, jóval tovább élünk, egészségesebben, nem ismerjük az éhezést, csak olyankor tör ránk az éhség, amikor fogyókúrázunk vagy nagy forgalmi dugóba kerülünk; aggódunk a testünk miatt, megnagyobbítjuk vagy kisebbre szabatjuk a mellünket, küzdünk a kopaszodás ellen, szoláriumba járunk, egyenesebb fogsorról álmodunk, és szeretnénk több receptet ismerni; sokan túl sokat dolgoznak, és a férfiak szerszámának mérete megegyezik a munkaidejük hosszával. Csodás dolgunk van, mégsem érezzük jól magunkat, mert hát mihez kezdjünk ezzel a sok nappal, az élettel; nehéz rájönni: miért élünk. Jón Kalman Stefánsson
7. Nem, nem vagyunk rendben. Kell valami... jó. Kell valami, amit helyesnek érzek. Nem vagyok letörve, nincs összetörve a szívem, nem gyászolok. Nem halt meg. Csak odakint van. Odakint éli az álmait, és tudom... tudom, hogy boldog, és ezért büszke vagyok rá. De van ez az érzés, ami miatt nem lesz teljesen igazságos, vagy jó. Õ éli az életét, napról napra, boldogan, nélkülem. De minden reggel felkelek, és itt ez az ûr, ez az érzés... Lehet, hogy az én álmaimnak vége. Lehet, hogy én már megéltem az álmom, és most vége. És most valahol máshol van, én pedig elengedtem, és... jó, hogy ezt tettem.
8. Volt, amikor messzire szálltam, Többé már nem bír el a szárnyam, Elfáradt már, mégis szállni kell. Mindig álmodtam egy szebb világról, S lassan eltûnök a nagyvilágból, S még nem jöttem rá, miért vagyok én. Demjén Ferenc
9. Tudnom kell, van-e remény. Fél éjszakán át sóhajtoztam éber álomban. (...) Várom, hogy kezed, szemed, ajkad... holnap végre láthatom.
10. Néha, pillanatokra, úgy érzem, mintha minden, ami életemben történt és nem történt velem, minden, amit szerettem volna, amihez gyáva vagy kényelmes, vagy erőtlen voltam, most tető alatt lenne. Ilyen pillanatokban úgy látom magamat és az életem folyását, mint egy nagy rendszert. (...) Úgy érzem magam, mint aki mély, beteg álomból felébred s ocsúdik, és látja, hogy fejbe verték régen és kirabolták és ájultan hevert; és a rablók a kinccsel messze futnak. Márai Sándor