Téma
Agnoszticizmus idézetek
-
Ha vallási kérdésekről van szó, az emberek elképzelhetetlen mértékben nem őszinték és mindenféle intellektuális neveletlenséget követnek el. Filozófusok addig tágítják a szavak értelmét, amíg az eredeti értelemből már alig marad valami; egy bizonyos absztrakciót, amelyet maguknak alkottak, "istennek" neveznek és ezáltal deistákká, istenhívőkké válnak és az egész világ előtt dicsekedhetnek azzal, hogy egy magasabb rendû, tiszta istenfogalomhoz jutottak el, jóllehet ez az isten már csak egy elmosódott árnyék, amelynek semmi köze sincsen a vallásos tanok hatalmas egyéniségéhez. Sigmund Freud
-
Az az ember is, aki azt mondja, hogy nincs Isten, ellentmond egy fontos filozófiai alapelvnek. Õ mint véges értelemmel bíró személy tesz abszolút kijelentést a végtelen természetéről. Ez olyan, mintha azt kérdeznénk, hogy mennyi az emberiség teljes tudása. Albert Einstein, a Nobel-díjas fizikus azt mondta, hogy az emberiség a teljes tudásnak kevesebb, mint egy százalékát képes felfogni. Ha a teljes tudásnak csupán egy százalékával rendelkezünk, nem lenne lehetséges Isten számára, hogy a maradék kilencvenkilenc százalékban létezzen?
-
Az okkult tudományokban és a szervezett vallásokban sok megtévesztő vagy veszélyes elem rejtőzik. Miközben az ilyesféle tanok hirdetői gyakorta azt óhajtják, hogy ne érje tevékenységüket olyan bírálat, amelyre tőlük választ várnak, valójában a kételkedő alaposság a természettudományban és a vallásban egyaránt az a módszer, amelynek segítségével a mély tartalmú meglátások elválaszthatók a teljes képtelenségektől. Carl Sagan
-
Fogalmam sincs, miben kellene hinnem. Isten túl elvont fogalom számomra, a krisztusi tanítások pedig nem mûködnek az életben. (...) Ha meg kellene fogalmaznom önmagam számára a hitet, csak annyit tudok, hogy nem akarok feleslegesen bántani másokat. Hogy nem akarok ítélkezni mások felett. Hogy el kell fogadnunk minden embert, minden bûnt. Hogy el lehet fogadni minden embert, minden bûnt. Istók Anna
-
A tudomány nem magyarázott meg mindent, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem is alkalmas erre. A teisták mindig kipécézték azt, amire a korabeli tudomány nem tudott feleletet adni, s továbbra is Istenre lehetett hivatkozni. Majdan a tudományos haladással Isten innen is kiszorult. (...) A "hézagok Istene" ingatag hipotézis. Idővel mind kevesebb hézag marad az ilyenek számára. Paul Davies