Téma
Alázat idézetek
-
Minden embert tisztelni kell, akármilyen sajnálatraméltó vagy nevetséges. Emlékeznünk kell, hogy minden emberben ugyanaz a lélek van, mint bennünk. Még akkor is, ha a másik testileg, lelkileg visszataszító, így kell gondolkoznunk: "Igen, ilyen szörnyûségnek is kell lennie, és el kell viselni őket." Ha kimutatjuk nekik ellenszenvünket, először is, igazságtalanok vagyunk, másodszor, kihívjuk őket olyan harcra, mely nem a koncért, hanem az ő létükért folyik. Akármilyen is, képtelen megváltoztatni magát. Mit tehet? Küzd ellenünk, mint a halálos ellenségével. Hiszen valójában mi akkor akarunk jók lenni hozzájuk, ha ők már megváltoztak, és nem olyanok, amilyenek. De ez számukra lehetetlen. Éppen ezért, jó szándékúnak kell lennünk minden emberrel, bármilyen is legyen, és ne várjuk tőle azt, amire képtelen, hogy más ember legyen. Arthur Schopenhauer
-
Három kincsem van, ezekhez ragaszkodom, ezeket őrzöm. Az elsőt úgy hívják: kegyesség; a másodikat úgy hívják: mérséklet; s a harmadikat úgy mondhatom: nem merészelem az égalatti elé helyezni magamat. Csak aki kegyes, az képes bátorságra; csak aki mérsékelt, az lehet hatalmas; csak aki nem merészeli magát az égalatti elé helyezni, az lehet feladatát jól betöltő vezető. Manapság azonban kegyesség nélkül akarnak bátrak lenni, mérséklet nélkül akarnak hatalmasok lenni, önmaguk háttérbe helyezése nélkül akarnak elöl járni; így hát elpusztulnak. Pedig aki kegyességgel háborúzik, azé a győzelem, s aki vele védekezik, az rendíthetetlen. Lao-ce
-
Légy nagylelkû, de maradj következetes. Hisz tudod, se hatalmad, se erőd, sem életed nem a sajátod. Ne gondold hát, hogy kiváltságos jogaid vannak, ne hidd, hogy több vagy másoknál. Győzd le gyarlóságod, vagy az győz le téged! Minden fáraónak van egy Mózese, minden gonosznak egy angyala. Imádkozz és emlékezz! Ne feledd, hogy miből lettél, s hogy mivé leszel majd a végén.
-
Az embereket kísérő félelem és gond Nem riad el sem a fegyverzajtól, sem feszes íjtól, És fejedelmek vagy más földi hatalmak előtt is Bátran jár-kel, mit sem tartva a fényes aranytól, Sem bíbor pompájától dús öltözetednek. Mit kétled hát, hogy csak az elme hatalma, mi győzhet Itt - főleg hogy egész éltünk küzdés a homállyal. Titus Lucretius Carus