Téma
Arrogancia idézetek
-
Tágra nyílt szemmel bámulom a nőket. Ha felszednek néhány pozitív kilót, rögvest kövérnek titulálják magukat. És ugyan a kövértől játszva meg lehet különböztetni őket, máris kéjesen mártakodnak az önutálatban. Magabízásuk megtöpped, járásuk elnehezül, hátuk meggörbül. Előnytelen göncöket húznak fel, és lám, máris tényleg kövérré tették magukat. Vavyan Fable
-
Az egyházak által általánosan elfogadott az Úr dicsérete. Tegyük fel a kérdést: mi szükség van erre? A ma elképzelt Istennek vajon tetszésére van az általa teremtett lények hozsannája? Kell-e neki a mi nagyrabecsülésünk és imádatunk? Nem valószínû. A mindenek fölötti: a legnagyobb. Csak a pánikban uralkodó embernek van szüksége hûségnyilatkozatokra, széptevésre, magasztaltatásra, hogy uralomra jutásának körülményeit, haragosai és ellenlábasai ellenszenvét, fokozódó irigységét elhessegethesse. Ha a Mindenek Ura önmagában nagy, utolérhetetlenül mindent tudó, segíthetünk-e neki ajnározásunkkal szebbé, emberibbé, igazabbá tenni a világot? Tulajdonságaival ellentétes, hogy kérje, elvárja, elfogadja imádságainkat, mert a mai emberhez is méltatlan a tömjénezés és az öntömjénezés is. És mert a saját képére teremtett bennünket, illetve a magunk képére teremtettük Õt, az ilyenfajta viselkedés ma már nem lehet ínyére. Tar Károly
-
Akit kormányoznak, azt megfigyelik, felügyelik, kémkednek utána, azt irányítják, törvényekkel korlátozzák, megszámozzák, szabályozzák, számontartják, kioktatják, annak prédikálnak, azt kontrollálják, ellenőrzik, felmérik, felértékelik, bírálják, kommandírozzák, és teszik ezt olyanok, akiknek ehhez sem joguk, sem tudásuk, sem erényük nincsen. Pierre-Joseph Proudhon
-
A betegség alatt megszülető bölcsességeket én nem venném túl komolyan, és önbecsapásnak tartom, ha valaki ilyenkor kezd sajnálkozni azon, hogy mennyivel fontosabb lett volna a család, vagy hogy mit mulasztott el. Nem, ha valaki egészséges, akkor így viselkedik, amikor meg beteg, akkor másképpen. Mikor jól vagyok, dolgozni is szeretnék és az unokáimmal is lenni, de hogy minek van éppen prioritása, azt mindig az adott helyzet dönti el. Egy betegség közben azon nyavalyogni, hogy másképpen kellett volna priorizálni, önbecsapás. Dés László
-
A bûnük az volt, hogy hittek. Hittek abban, hogy mások lehetnek. Különlegesek. Hitték, hogy megváltoztathatják azt, amilyenek voltak: sérültek, nem szeretettek. Elhajítottak. Elevenek lehetnek, körülrajongottak, olyanok, akikre másoknak szükségük van. Nélkülözhetetlenek. De ez nem volt igaz. Libba Bray