Téma
Bölcsesség idézetek
-
Nagyon nehéz az arany középutat megtalálni magunk számára is, családunk, gyermekeink számára is. Biztos, hogy nem jó, ha valaki éhezik és nyomorog, és tényleg sovány, de ugyanolyan veszélyes az is, ha halálra eszi magát. Az anyagi dolgokkal való viszonyban az arany középúton kellene járni, hiszen minden, ami van körülöttünk, Isten ajándéka, de ezek mind csak eszközök, és nem célok. Böjte Csaba
-
Van egy sokkal rövidebb könyvecském, mint Arisztotelészé vagy Ovidiusé, amelyben minden tudomány benne van, és amely fölött a legcsekélyebb fáradsággal a legtökéletesebb áttekintést lehet nyerni; ez pedig az ábécé. Nem kétséges, hogy ezt vagy azt a magánhangzót ezzel meg azzal a mássalhangzóval összekapcsolva, minden kételyünkre a legmegbízhatóbb döntést kaphatjuk, birtokába juthatunk minden tudomány tanításának, minden mûvészet szabályának; éppen úgy, ahogy a festő is csak összekeveri a különféle színeket, amelyek külön-külön vannak a palettáján, ebből is vesz egy keveset, amabból is, és ezekből embereket, növényeket, épületeket, madarakat, halakat alkot, röviden, minden láthatót leutánoz, noha palettáján nincsenek szemek, tollak, háztetők, levelek vagy kövek. Galileo Galilei
-
Az, hogy hol leszel tíz év múlva, csakis rajtad múlik. Szabadon dönthetsz arról, hogy mit szeretnél kezdeni az életeddel. Születésed jogán szabadúszó vagy, szabad akarattal. Kell ennél több? Bármikor dönthetsz úgy, hogy jobban tiszteled önmagad, és többet nem találkozol azokkal a haverjaiddal, akik lehúznak. Csakis a te kezedben van, hogy boldog vagy boldogtalan leszel.
-
Mindig vannak fiatalok, akik elhitetik magukkal, hogy mindez még nem történt meg senkivel sem úgy, ahogy velük. És elhiszik, hogy az ő, és csakis az ő életük, boldogságuk és bánatuk kivételes. Hogy éppen az ő szerelmük erősebb másokénál. (...) A fiatalok lába előtt ott hever az egész világ, ők pedig felélik szomorúság nélkül, mert mindig türelmetlenül teremtenek maguknak új világokat. Riikka Pulkkinen
-
Nem adnálak senkinek, semmiért. Illetve... de. Igen. Adnálak. Valakinek, ingyen. Önmagadnak. Neked bármikor visszaadlak, ha kéred. Hiszen szabad vagy. Nem sajátíthatlak ki, nem köthetlek magamhoz. (...) Az ajtó nyitva áll. Bármikor beléphetsz, bármikor kiléphetsz. Nem azért léphetsz ki, mert nincs szükségem rád. A legnagyobb fájdalom lenne. De szeretlek. És ezért léphetsz ki. Csitáry-Hock Tamás