Téma
Cél idézetek
-
Életünket úgy alakítjuk, mint egy üzleti tervet. Először számba vesszük a tehetségünket és az érdeklődésünket, majd célokat tûzünk ki, és a célokhoz vezető utat köztes kis elérendő eredményekkel tûzdeljük tele. Utána stratégiát dolgozunk ki, hogyan is érhetnénk célt, és azokat a dolgokat, melyek segíthetnek eljutni a célunkhoz, gondosan különválasztjuk azoktól, melyek ugyan sürgetőnek tûnnek, de csak hátráltatnak a cél elérésében. Ha idejekorán meghatározunk egy reális célt, és megfelelően rugalmas a stratégiánk, céltudatos életet élhetünk. David Brooks
-
Gondosnak és rendezettnek lenni mindazonáltal nemcsak azt jelenti, hogy felszámoljuk a környezetünkben lévő rendetlenséget, hanem azt is, hogy cselekedeteink szisztematikusak, konzisztensek, és tervszerû mintát követnek, továbbá, hogy mindig a megfelelő eljárást alkalmazzuk - legyen szó egy irodai ûrlap kitöltéséről vagy a szeretteinkhez való viszonyunkról.
-
Motiváljuk magunkat másként, amikor elkötelezettek, és amikor bizonytalanok vagyunk! Amikor már elhatároztuk, hogy cselekedni fogunk, összpontosítsunk a még hátra lévő fejlődésre - a jelenlegi és a kívánt állapot közötti távolság leküzdésének vágya előrevisz majd bennünket. Ha a meggyőződésünk még nem eléggé szilárd, gondoljunk a már megtett útra. Ha eddig a pontig már eljutottunk, hogyan is adhatnánk fel? Adam Grant