Téma
Egyensúly idézetek
-
Minden állati lénynek, jelesül az embernek, ahhoz, hogy megállhassa a helyét a világon és boldogulhasson, szüksége van rá, hogy bizonyos megfelelés és arány legyen akarata és értelme között. Minél pontosabban és helyesebben találta el ezt a természet, annál könnyebben, biztosabban és kellemesebben fogja életét leélni. Mindamellett már a voltaképpeni helyes pontnak a puszta megközelítése is elégséges lesz arra, hogy a romlástól megóvja. Arthur Schopenhauer
-
Több étel, több ruha, több autó, nagyobb házak, több központi fûtés, több külföldi nyaralás, rövidebb munkahét, kellemes munka és mindenekfelett jobb egészség áll rendelkezésünkre. Mégsem vagyunk boldogabbak... ha azt akarjuk, hogy az emberek boldogabbak legyenek, elengedhetetlen, hogy ismerjük azon feltételeket, amelyek a boldogságot generálják, és hogy tudjuk, miként fejlesszük ezeket. Richard Layard
-
Minden embernek, családnak, közösségnek, társadalomnak, sőt az egész emberiségnek is van egy eszmei belső iránytûje, mely vélt vagy valódi cél felé mutat. Az egyes ember eszmei iránytûje gyermekkorától fogva igazodik a család, az iskola, társadalmi osztálya és az egész ország iránytûjéhez, céljához. Ameddig a belső iránytû követni tudja az erősebb eszmei iránytûk irányát, az élet harmonikus. A kisebb zavarok elől a belső iránytû rugalmasan kitér. Ám ha a nagyobb erőterek által vezérelt irányok sûrûn, nagy szögben, gyorsan, esetleg ellentétesre változnak, akkor az egyes ember iránytûje már képtelen - különösen erős jellem esetén - követni a gyors és nagyszögû fordulatokat, így feloldhatatlan konfliktusok keletkeznek.
-
Milyen lesz az új éved? Mennyi lesz benne az öröm? Mennyi a szeretet? Hogyan alakulnak a világ dolgai és az egyéni életünk? (...) Te is érezted már szilveszter táján, hogy remek dolog a bulizás, de valahogy más minőségben is jó lenne felkészülni a jövő évre? Jó lenne kicsit visszahúzódni, csendben lenni, álmodozni, teremteni? Hiszen a fenti kérdésekre vonatkozó összes válasz bennünk rejlik. Arató Mónika
-
Az embernek fáradnia kell, dolgoznia kell arca verejtékével, akárki is az, és csak ebben van az élet értelme és célja, az ember boldogsága és gyönyörûsége. Milyen szép az élete a munkásnak, aki virradatkor felkel, és az úton követ tör, vagy a pásztornak vagy a tanárnak, aki gyereket tanít, vagy a mozdonyvezetőnek a vasúton... Istenem, mennyivel többet ér nem csak az ember, aki dolgozik, hanem a barom is, az igavonó ló is, mint az a fiatalasszony, aki délben ébred, aztán az ágyban kávézik, aztán két óra hosszat öltözködik! Anton Pavlovics Csehov
-
Gyakran tapasztaltam, hogy bizonyos embereket neurotikussá tesz, ha beérik az élet kérdéseire kapott nem kielégítő vagy helytelen válasszal. Amire vágynak: állás, házasság, reputáció, meg külső siker és pénz, de boldogtalanok és neurotikusak maradnak akkor is, ha elérték mindazt, amire vágytak. Az ilyen emberek többnyire egyfajta szellemi nyomorúságban vergődnek. Életüknek nincs elegendő tartalma, nincs értelme. Amint sikerül szélesebb körû személyiséggé fejlődniük, megszûnik a neurózisuk is. A fejlődés gondolatának ezért kezdettől fogva nagy jelentőséget tulajdonítottam. Carl Gustav Jung