Téma
Egyensúly idézetek
-
Folyamatosan teljesíteni és versengeni vágyunk, de fogalmunk sincs, miért. Fel kell ráznunk magunkat a bódulatból, le kell számolnunk a régi gondolkodásmóddal, nem szabad folyton valamin rágódnunk és aggódnunk - ideje lenne végre szó szerint észhez térnünk. Csak így tapasztalhatjuk meg az életet: nem szavak, hanem látvány, illat, hang, tapintás, ízek révén... hány falatot nyeltünk ma le anélkül, hogy megízleltük volna? Nem tudom, mikor aludtunk el a kormánynál, mert az biztos, hogy földi létünket éberen kezdtük. Primitív őseink füleltek minden gallyroppanásra, minden levélsusogásra. Ma viszont robotpilóta-üzemmódban, őrült tempóban vágtatunk át az életen, hogy elvégezzük, amit kell, és aztán betehessük valamelyik fiókba. Ruby Wax
-
Miután egyre inkább uralma alá vonta környezetét, a mai ember szükségszerûen megváltoztatja öröm-bosszúság háztartásának egyensúlyát, a bosszúságot kiváltó ingerekkel szemben egyre inkább túlérzékenységet mutat, míg az örömmel szemben fásultságot, ami nemkívánatos következményekhez vezethet. Konrad Lorenz
-
Minden az órák milliárdjai által meghatározott ritmusra mozog. Nem akkor kelünk ki az ágyból, amikor tökéletesen kipihentük magunkat, hanem abban a pillanatban, amikor megszólal az ébresztőóra; nem azért veszünk magunkhoz táplálékot, mert megéheztünk, hanem mert látjuk, hogy elérkezett az étkezés ideje; nem azért fekszünk le, mert fáradtak vagyunk, hanem mert az idő már indokolttá teszi, hogy nyugovóra térjünk. A modern társadalomban Khronosz teljes diadalát üli. Guido Tonelli
-
Az a baj, hogy én annyit értek az élethez, mint egy gyerek. Nem tudom a titkát annak, hogyan kell viselkedni. Hogy mit kell mondani. Hogy kell boldogulni. Nekem tulajdonképpen egy kertben kellene ülnöm, vagy egy kórházban és tervezni, csak tervezni, csak tervezni. Mert amint cselekedetre kerül a sor, rögtön elhibázom a dolgot. Melléütök a szegnek.
-
Ostoba elvárásokban növünk fel, és mindenki azt hiszi, hogy a diszharmónia az ő hibája. Én is azt hittem, pedig, ha minket egészségesen nevelnének pici korunktól, azzal, hogy az életnek az alapja a diszharmónia, és ha ez így van, nem okoljuk mindenért önmagunkat. Ne duplázzuk meg a sérelmeinket. Ha megcsalnak, nem elég, hogy sajnálom, hogy a kapcsolat megromlik? De ráadásul még magamat szégyelljem, nem abszurdum, hogy még magamat okoljam? Nem volna helyesebb úgy tudni, hogy ez a világ természetes rendje? Hogy nem azért csalnak meg, mert én ócska vagyok, és nem feltétlenül jobbal csalnak meg, csak egy mással... Mezei András