Téma
Egyszerűség idézetek
-
Eltölt a keserûség, és a veszteség szörnyûsége nap mint nap földhöz vág. A való élet pedig csak megy tovább. És idővel a veszteség normalizálódik, beépül a mindennapi életbe, és néhány év múltán azon kapod magad, hogy tulajdonképpen rendben vagy. Megváltoztál ugyan, de... de még mindig hallod az eltávozottak hangját, még mindig anekdotázol róluk, még mindig mindennap gondolsz rájuk. Gayle Forman
-
Sokszor azt hisszük, előre tudjuk, mit fog mondani a másik, és erre gyakoroljuk be a válaszainkat a beszélgetés előtt vagy alatt. Így aztán előfordul, hogy oda sem figyelünk, mi hangzik el valójában. Ha mindkét fél ezt teszi, meghiúsul az értelmes párbeszéd, s a beszélgetés hamarosan versengéssé fajul, ki tudja nyomatékosabban hangoztatni az álláspontját.
-
Ami megadásnak tûnik, az néha egyáltalán nem megadás. A lényeg az, ami a szívünkben van. Csak a szívünkkel láthatjuk tisztán, milyen az élet, csak így fogadhatjuk el és érthetjük meg, bármilyen fájdalmas legyen is ez. Mert ha nem fogadjuk el az életünket olyannak, amilyen, az sokkal, de sokkal nagyobb fájdalmat okoz.
-
Az olyan asszony, akinek kedvese van, többnyire diszkrét, a társaságban kifogástalan modorú, a férfiakkal szemben tartózkodó. Ez természetes is. Hiszen a valóban szerelmes asszonyt sérti minden más férfi közeledése. Csak azok a nők kacérok, azok flörtölnek boldoggal-boldogtalannal, akik valójában senkivel szemben sincsenek érzésileg lekötve.
-
Korunk emberét - úgy látom - annyiféle hatás éri minden oldalról, hogy lassanként elveszti saját ábrázatát. Elszemélytelenedik. A közösség mégis egyénekből áll. Némelyek azonban ezt nem veszik tudomásul, s arra törekszenek, hogy az embert megfosszák saját véleményétől. Mert úgy azután könnyebb bánni vele.
-
Ahogyan a régi vicc mondja, maga az élet is egy végzetes betegség. Az Alzheimer-kór ugyanakkor rosszabb a végzetesnél: mielőtt eljön a rémisztő vég, a betegség hosszú évek, néha évtizedek során megfosztja a beteget emberi méltóságától, és hatalmas terhet ró a hozzátartozókra. A beteg lassan mindent elveszít: emlékezési, gondolkodási, valamint az önálló és teljes életre való képességét, rémisztő és vigasztalan mélységbe zuhan, ahonnan már nem ismeri fel szeretteit, múltját, a világból semmit, végül önmagát sem.
-
Az emberek zöme, ha eltörik: törött marad. És ha veszít, nem tud a padlóról felállni. Ott marad. Nem is kell hozzá súlyos sorscsapás. Egy kis vesztés, egy közepes pofon, egyetlen csalódás elegendő, hogy egy életre föladja a küzdelmet. Mert nem ismeri lelke mélyét. Nem tudja, ki lakik benne, és milyen erős. Nincs hite élni. Müller Péter