Téma
Elfogadás idézetek
-
Az én nézetem szerint az agy gondolkodásra való és nemcsak gondolkodni kell, hanem élvezni, látni a szellemi élet nagyszerûségét, az örömeit is. A tudományokat át kell élni. Én a kísérleteimmel élek. Shakespeare-t sem megtanulni, hanem átélni kell! Arany Jánost is át kell élni. A zenét sem megtanulni, hanem megélni kell. Mindent meg kell élni, teljesen fel kell olvadni benne. Szent-Györgyi Albert
-
Ha akad egypár pap, aki rosszat cselekszik, tüstént ezer újság terem, hogy fölverje a port e szerencsétlenek körül, és "szégyen-gyalázat"-ot kiabáljon feléjük, ugyanakkor pedig - bár a sajtó mindig készen áll, hogy kiközösítésért kiáltson, és dörögjön ezek ellen a megtévedt vétkező papok ellen - vajmi kevéssé ad számot arról a sok jótét lélekről, a becsületes emberek tízezreiről, akik keresztényi életet élnek, akik nagylelkûen segítik az ínségeseket, akik szigorúan önmegtartóztatóak, és élnek-halnak hivatásukért, anélkül, hogy ezt valaha egyetlen újságcikkecske is kiteregetné. William Makepeace Thackeray
-
Aki a tudománynak szenteli életét, az a vagyongyûjtést nem tarthatja hivatásának. Ami a tudóst a tudományos pályára vezeti, az első sorban a lelkesedés a tudomány iránt, az ellenállhatatlan szenvedély, hogy egész életét és minden erejét az igazság keresésének szolgálatába helyezze. Ahol ez a lelkesedés, ez a szenvedély, ez az idealizmus nincsen, ott hiába helyezik kilátásba a legmagasabb fizetést is: legfeljebb kufárokat nevelünk vele, nem tudósokat.