Téma
Erő idézetek
-
Mindig a megfelelő mennyiségû erőt alkalmazd - soha ne túl sokat, és soha ne túl keveset. Mindannyian ismerünk olyanokat, akik nem tudták elérni a céljaikat, mert nem mérték fel kellően a szükséges erőkifejtés mértékét. Az egyik véglet, mikor el sem érik a célt, a másik, mikor nem tudják, mikor kell abbahagyni. Jigoro Kano
-
Hogy lehetséges, hogy két év után sem tudom elfelejteni? Nem bírok már folyton rá gondolni, elemezgetni minden jelenetünket, megfontolni minden lehetőséget, próbálok menekülni előle, hozzászokni a helyzethez, könyvet írni, jógázni, jótékonykodni, látogatóba járni a barátaimhoz, nőket elcsábítani, vacsorákra járni, moziba járni. (...) De bárhogy küzdök ellene, mindig (...) győz, minden csatát megnyer, mindig jelen van, mindig eszembe juttatja, hogy "milyen jó lenne, ha itt lenne velem". Paulo Coelho
-
A génjeink, amit szüleinktől öröklünk, meghatározzák, biológiailag kik vagyunk. (...) Mindent, a szemünk színétől a magasságunkig, még a nevetésünket is, de a betegségeinket is: asztma, cukorbetegség, rák... de hogy milyenek vagyunk legbelül, az messze túlmutat a géneken. (...) Hogy valójában kik vagyunk, az sok-sok dolog eredménye: mit kezdünk a félelemmel? kikkel vesszük körül magunkat? és milyennek látszunk, ha az fontos?
-
A tévhitek egy része tudatlanságból fakad, tehát hiteles információkkal semlegesíthető. (...) A tévhitek másik része nem az ismerethiányból, hanem érzelmi okokból, előítéletes gondolkodásból vagy éppen babonából származik. Az efféle alapokra épülő ítéleteket ugyanolyan nehéz megváltoztatni, mint például az idegengyûlöletet. De a hosszú és kitartó munka ebben az esetben is meghozhatja gyümölcsét. A mindig ugyanoda hulló vízcsepp is kivájja a követ. Nógrádi Gábor
-
Lelkünk két - egymással rossz viszonyban élő - testvérből áll: egy gondolkozó és egy érző szellemből. A két alak értékének összege állandó, egyik csak a másik hátrányára növekedhet. (...) Ennek az egészségtelen állapotnak csak akkor lesz vége, ha a differenciáló kiválasztódás létrehozza az embert, akinek a lelke csak egy alakból áll: vagy tisztán gondolkodóból - ez az ember mindig győzni fog - vagy egy tisztán érzőből: ezt az embert sohasem lehet majd legyőzni, mert legyőzetését nem fogja tudomásul venni.
-
Akkor lesz nálad az előny, ha sikerül mosollyal az arcodon higgadtnak maradnod. Ki tudja, milyen ütőkártya van a kezedben, ha ilyen magabiztosan kezeled a helyzetet? Ki tudja, hogy egyáltalán van-e nálad ütőkártya? Rajtad kívül senki. Hatalmas ereje van a blöffnek és az elbizonytalanításnak. Stéphane Garnier
-
Az életem nem elméletekből és szabályokból áll. Részben az ösztöneim irányítanak, részben pedig a józan eszem. Igaz, soha nem hagyott cserben a logikám sem, melyet a legkülönbözőbb forrásokból nyertem: az édesanyámtól, a balettórákról, a Vogue magazinból, az élet, az egészség és a természet törvényeiből. Audrey Hepburn
-
Minden mozzanatok között, melyek egy Nemzet szellemi felemelkedésére s közmûvelődésére közre hathatnak, a természettudományok mívelése az, amely korunkban a mint legnélkülözhetetlenebb s a létért küzdés nagy versenyterén az önfeltartásra leghatályosabb: úgy maradandó következéseiben a társadalomra legáldásosabb is. Kossuth Lajos
-
Képes túlélni. Irányítja az elménket. Újraprogramoz minket. Jason Bourne? Nem. A zsírunk az! E szervünk hihetetlenül ügyesen küzd a fennmaradásáért. Ha bármilyen hadsereg a világon ilyen fegyverekkel rendelkezne, komolyan felborítaná az erőviszonyokat. A zsírunk pedig pontosan ilyen erős. Bárki, aki valaha is próbált már néhány pluszkilótól megszabadulni, pontosan tudja, milyen nehéz ez. Amit egyszer felszedünk, rendületlenül harcol, hogy meg is maradjon - akár mindörökre.
-
Szerintem senki sem normális. Kívülről soha nem lehet tudni, miért csinál valaki valamit. Két ember csinálhatja pontosan ugyanazt, és lehet az egyik helyes, a másik meg nem. Az egyetlen irányadó az lehet, hogy az ember megkérdezi magától, hogy amit tesz, azt tényleg szeretetből csinálja-e, vagy félelemből. Amit az ember félelemből tesz, az hasztalan. Amit az ember szeretetből tesz, az hasznos. Feldmár András
-
Természetesen egyikünk sem egyik napról a másikra kezd elhízni vagy szívbetegségben szenvedni, és a szorongásos zavar, illetve a krónikus depresszió sem hirtelen tûnik elő a semmiből. Az élet legtöbb nehézségének gyökerei gyermekkorunkig nyúlnak vissza, és ha nem kezeljük őket még időben, akkor fokozatosan változtatják meg az életünket. E változások talán olyan lassan történnek, hogy észre sem vesszük, míg egy nap már nem ismerünk rá a tükörből ránk néző emberre.
-
Mindenkiben van belül egy gyémánt, ami az embert emberré teszi. Ezt mostanában nagyon betakarjuk. Van, aki függönnyel, lepedővel, de van, aki fával, pajzzsal, és van, aki betonba ágyazza, és azt hiszi, nem lehet onnan kirobbantani. De ez nem így van: a burkot vagy szépen, lassan lehántolgatja az ember, vagy egyszer éri egy olyan hatás, amitől leomlanak a falak. Schäffer Erzsébet