Téma
Extrovertáltság idézetek
-
Egy évtizeddel öregebbnek érzem magam a koromnál. Túl sokat tudok: láttam, ahogy az emberek kimutatták a foguk fehérjét, mikor kétségbeesettek és önzők, és ettől óvatossá váltam. Tettetni tanulok, mosolyogni és bólogatni, hogy kimutassam nem létező együttérzésemet. Igyekszem olyannak tûnni, mint mások, bár legbelül valami eltörött.
-
Azt hiszem, a szavaim és a gondolataim közül inkább a szavaimnak van igazuk. A gondolataim ugyanis kizárólag bennem léteznek. Csakis az enyémek. Ugyan mennyit érnek a gondolataim a társadalmi megítélés szerint? Értéktelenek. Mivel azonban én nem tudom társadalmi oldalról szemlélni a dolgokat, úgy érzem, mégis inkább a gondolataimnak van igazuk. Kanehara Hitomi
-
A létfenntartás egyetlen módja, ha az ember mindig úgy tesz, mintha dörzsöltebb lenne a másiknál. Csírájában el kell fojtani a legkisebb kételkedést is. Felülkerekedni, mindenáron, felülkerekedni. A magabiztosság benyomását kelteni, még azzal is, ahogy a kalapot feltesszük. Enélkül akár mindjárt belefekhet az ember a koporsóba, mert a felebarátai gondolkodás nélkül felfalják. Edmonde Charles-Roux
-
Szeretnénk azt hinni, hogy szükségesek vagyunk, nélkülözhetetlenek vagyunk, az örökkévalóságtól fogva valamire hivatva vagyunk. Valamennyi vallás, csaknem valamennyi filozófia és tudományok egy része is arról tanúskodik, hogy az emberiség fáradhatatlanul, hősiesen és kétségbeesetten próbálja tagadni önmaga esetlegességét. Jacques Lucien Monod
-
Mások rólunk alkotott véleménye messze nem olyan fontos, mint ahogyan hisszük. A presztízsünket, hírnevünket és tekintélyünket érintő változásokra adott érzelmi reakcióink túlzottan erősek. Más szóval, még mindig a kőkorszaki szinten állunk ebben a tekintetben. Annak a tényleges hatása életünkre, hogy valaki az egekig dicsér, vagy éppenséggel besároz minket, sokkal kisebb, mint ahogyan azt büszkeségünk vagy szégyenérzetünk elhiteti velünk. Éppen ezért jobb, ha függetlenítjük magunkat ettől. Rolf Dobelli