Téma
Felelősség idézetek
-
Az ember együtt kell éljen elkövetett hibáival egy életen át. Ez a büntetése, amiért nem ismeri fel idejében az emberi élet legfontosabb törvényét. Hogy felelősek vagyunk minden kimondott szavunkért és minden ki nem mondott szavunkért is, felelősek vagyunk ezeken a kimondott vagy elhallgatott szavainkon keresztül úgy a magunk, mint a körülöttünk lévők jövendőjéért. Wass Albert
-
Nehéz lehet felelősséget vállalni azért a fájdalomért és szégyenért, amit mások akasztottak ránk, de jogos vagy nem, egyedül kell megbirkóznunk ezekkel az érzésekkel. Lehet, hogy nem te vállaltad magadra ezeket a terheket és nem tettél semmit, amivel ezt kiérdemled, de benned vannak és neked kell megbirkóznod velük.
-
Egyedül én vagyok felelős az életemért, a gondolataimért, a cselekedeteimért. Nem okolhatok már többé senki mást. Én irányítok, én vállalom a felelősséget. És most el kell döntenem, hogy a hátralevő napokat milyen szellemben kívánom eltölteni: a legjobbat kihozva belőlük vagy áldozatként, sajnálva magamat és az elvesztegetett lehetőségeimet.
-
Ahhoz, hogy jól legyünk felnőttként, fontos elfogadnunk, hogy elsősorban a saját felelősségünket nézzük. Akkor rájöhetünk arra, az érzéseink korábban is jelezték már nekünk, hogy nem mondunk igazat önmagunknak, és főként megtalálhatjuk azokat a pontokat, amikor racionálisan meggyőztük magunkat az ellenkezőjéről. Ha megértjük, hogy ezért mi vagyunk a felelősek, nem a világ, nem a szomszéd, nem az anyánk, nem az apánk, hanem mi, abban a pillanatban megszületik a megoldás is. Csernus Imre
-
Az embernek, ha igent mond, lényegesen kevesebb dolgot kell végiggondolnia. Az igen mindig a másik felelőssége. Ráhárítjuk döntésünk minden következményét (hiszen csábított, visszaélt, hazudott, zsarolt), arra, aki ajánlatot tesz, aki egy jó lehetőséget kínál, és nekünk, gondoljuk megengedően, csak annyi a dolgunk, s így minden felelősségünk is, hogy betartassuk vele az ígéretét. Csikós Attila
-
Ha megállapítottuk, meddig terjed a felelősségünk, képesek leszünk eleget tenni kötelességeinknek, és elengedni azokat a dolgokat, amelyekért nem mi vagyunk a felelősek. Így több örömünket lelhetjük abban, ha támogatjuk embertársainkat, és harmonikusabb együttmûködésen alapuló kapcsolatot létesíthetünk velük. Dan Millman