Téma
Féltékenység idézetek
-
Férfi létére lehetetlenül sûrû, fekete szempillái voltak, ami még inkább kiemelte szeme kékjének mélységét, és arcának sápadtságát. A szemöldöke a hajához hasonlóan sötét volt, ám az arcélét borító rövid borostája lényegesen világosabb, akárcsak az arcbőre. A lány csak nézte a férfit, akit szeret, és életében először úgy érezte, hogy a boldogság szinte már fáj, olyan lobogással járja át a testét és a lelkét. A. O. Esther
-
Meg kell tanulni, hogy amire nem törsz, azt elhozzák és utolér, ami vagy aki neked nem olyan fontos, annak számára te egyszerre fontos és becses leszel, a nő, akihez hideg vagy, szemeit forgatja feléd, a pénz, mely után nem hajolsz le, egy napon bekéredzkedik életedbe... Igen, az élet egészen olyan, mint a rossz regényekben. De kissé olyan is, mint a jó regényekben. (...) Akkor észreveszed, hogy a nő, akit szeretsz, fütyül reád, hiába bûvölöd hidegséggel, a pénz, melyért megdolgoztál, bírói és ügyvédi erőlködés árán sem tér meg hozzád, a siker, mely után nem nyúltál, de megérdemelnéd, gőgösen elhajt melletted, ölében valamilyen ringyóval. Ilyenkor pislogsz, nem érted. Nehéz ez. Márai Sándor
-
Mindig boldogtalanabb és kiábrándultabbnak éreztem magam. Isten akarta így. Mintha csak azt mondta volna: "Ha ezt akarod, kapsz belőle még többet." Ezért elhalmozott az élet hiábavalóságaival. De valahányszor egy-egy meghívást lehetővé tett - amely emberileg teljesen kilátástalan volt -, ismételten azt bizonyította be előttem, hogy nincs semmi, amit nem tehetne meg értem.
-
Minden uralom részleges, és az a szféra, ahova nem terjed ki, alkalmasint barátságtalan is vele szemben, nem ok nélkül tartva attól, hogy a sikeres uralom terjeszkedni akar, és minél jobban boldogul, annál valószínûbb, hogy felébred benne a vágy, hogy legyőzze azt, akire eddig még nem sikerült rákényszerítenie az akaratát. Konrád György
-
Mióta eszmélek, szeretek szeretni, hiszen tudod: sokat és sokfélét szerettem. Téged talán jobban, mint másokat, de mindez nagyon rég volt. Az évek csöndben körém rakódtak. Közönyből építettem nyugalmat. Azt hittem, hozzám nem ér fel már semmi hullámverés. De te egyszer csak újra megjelentél, vadul dörömböltél, és rám törted a kaput. Szédülök, mint aki varázslatból ébred. Mi ez? Felfogni sem tudom, mi történt velem. Egyik pillanatról a másikra - váratlanul és hihetetlenül - sarkaiból fordult ki a világ? Vagy csak az én világom? Egy biztos: kötelékeim fellazultak, zárt énem kitárult, a mindenség részesévé lettem. Olyat kaptam Tőled és Általad, amit örökre elveszettnek hittem: a létezés értelmébe vetett hitet.