Téma
Féltékenység idézetek
-
A két fejletlen érzelmi intelligencia következtében lassan kialakulhatnak a játszmák és háborúk. Ekkor a kölcsönös rajongás csökken, mert mindketten rádöbbennek, hogy a másik csak erősnek mutatta magát, holott nem az. (...) Ekkor a spontán bizalom már átalakult görcsös bizalommá. Görcsölésből pedig soha nem jöhet ki jó sztori, és szép lassan létrejön a kondependencia, vagyis a társfüggőség. A görcsös bizalom kisajátító és birtokló. Ebből már soha többé nem lesz spontán bizalom, s így spontán szerelem se. Csernus Imre
-
Nyugodt életet kívántunk, s bár sorsunk többet adott, hiányzott csókunkból a köznapok üdve-terhe, a próbált szeretet közele, rend, biztonság: ami nagy volt, az a szüntelen újuló kaland volt, amelyre annyian vágynak: összekapcsolt, de szét is törte boldog éveid: be szánalmas az élet, be irigy, hogy egyféle csak és hogy oly rövid! Szabó Lőrinc
-
Az a baj, hogy nem tudom, milyen az, elhinni, hogy ő valóban mellettem áll. Hinni és bízni benne. Így aztán hiába próbáltam, csak vakon lövöldöztem jobbra-balra, hátha ez az, így kéne éreznem, viselkednem. De ebben nőttem fel, nincs hova visszatalálnom. És persze őt okoltam, hogy miért nem mutatja ki jobban a szeretetét.
-
Voltak bûneim, zaklatott életem (...). Egy dolog azonban mindig, máig mindent lenyom a laton: az én szakadatlan, nagy bolondos ragaszkodásom Magához. De Maga ezt sohse látta, hitte, értékelte eléggé. Hát most már mind a ketten belehalhatunk abba, hogy egymást egymásért, magunknak meg nem becsültük. Ady Endre