Téma
Hála idézetek
-
Megkapjuk a természet gyümölcseit anélkül, hogy meg kellene terveznünk, sőt, anélkül, hogy meg kellene értenünk, hogyan is jönnek létre. El tudod képzelni a csodálatot, a hálát, melyet távoli őseink éreztek, amikor eltöprengtek ezen a ki nem érdemelt gondoskodáson, amit ingyen kaptak a világegyetemtől? Nem csoda, hogy az ősi vallásos gondolkodók azt mondták, Isten teremtette a világot, és azt, hogy Isten adta nekünk a világot. Az első a szerénység kifejezése, a második a háláé. Szomorú, hogy idővel a teológusok kiforgatták ezt a felismerést, hogy azt értsék alatta: "Isten nekünk adta ezt a világot, hogy kihasználjuk, irányítsuk, uralkodjunk felette." Charles Eisenstein
-
Meg voltam róla győződve, hogy csak vele lehetek boldog, de nem azért, mert jobban szerettem, mint bármi mást ezen a földön. Hanem mert azt gondoltam, hogy csak ő ért meg, ő ismeri a szokásaimat, a mániáimat, a világnézetemet. Hálás voltam azért, amit értem tett, és úgy éreztem, hogy neki is hálásnak kéne lennie azért, amit én tettem érte. Megszoktam, hogy az ő szemével nézzem a világot. Paulo Coelho
-
Ha valakinek a kezébe adunk egy kis hatalmat, akkor azzal garantáltan élni is fog, főleg, amikor már rákapott az ízére. Ha egy kicsit vissza is él vele, hát annál jobb, mivel így egyre inkább ragaszkodni fog a pozíciójához, nem akar a kiszolgáltatottak szintjére visszasüllyedni, és ezáltal ő maga is irányíthatóbbá, sőt kifejezetten zsarolhatóvá válik. Mártonffy András
-
Az őszinte hála elegendő. A hála szárnyakon repül, ahová repülnie kell. Az ima jobban tudja útját, mint te, aki imádkozol. Hányan hitték, hogy Jupiterhez könyörögnek, holott Jehovához imádkoztak. Hány amulettben bízó hívőt hallgat meg a végtelen! Hány istentagadó nem veszi észre, hogy ha jó és szomorú, már ezzel a ténnyel Istenhez könyörög. Victor Hugo