Téma
Halottak napja idézetek
-
Az évek múlásával megtapasztaljuk, hogy sokszor közelebb áll hozzánk egy elvesztett szerettünk - apánk, anyánk, barátunk - , mint az, aki a közelünkben él a jelenben. Az elvesztettel akár egy életen át beszélgetünk, visszaidézzük az emlékét, nem csak azért, hogy gyászoljuk, hanem hogy az élete tanulságaiból bátorítást, gondolatokat merítsünk a saját életünkre vonatkozóan. Alakja változik az emlékezetünkben, a hozzáfûződő kapcsolatunk elmélyül, és olyan dolgokra is felfigyelünk, amelyekre az életében addig még nem. Jelenits István
-
Legszívesebben a felejthetetlen pillanatokat fényképezzük le - nyilvánvalóan annak a tudatában, hogy még a felejthetetlent is elfelejthetjük. Reménykedünk benne, hogy a fényképek majd támogatni fogják az emlékezetünket, de előbb vagy utóbb azon kapjuk magunkat, hogy épp a fényképek, mégpedig főként a portrék, kezdik elhalványítani az emlékeinket. Elhunyt szeretteinkről őrzött emlékképeink esetében a fénykép az emlék elé kúszik. Douwe Draaisma
-
Nincs abban semmi szentségtörés, ha a halált az élet részeként kezeljük. Az sem szentségtörő, ha nem sírunk egy temetésen. Vagy az, ha nyitva a koporsó, hogy meg lehessen nézni a halottat. Nincs szentségtörés a torban, nincs szentségtörés a temetés utáni nevetésben. Nincs szentségtörés abban sem, ha az özvegy vagy a gyászoló unoka nem visel feketét. A gyász nem néma. A gyász pontosan ugyanannyira sokféle, mint az élet vagy a halál. A gyász ordíthat, sírhat, nevethet, kiabálhat, de még poénkodhat is. És örülhet is annak, hogy élt az a valaki velünk, és szerethettük addig, amíg az élet ezt szabta ki. Szentesi Éva