Haza idézetek

A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek. De ezt olyan nehezen értik meg az emberek. Wass Albert

Van olyan kötelék, ami több embert, országokat, akár földrészeket fûz egybe. És van olyan, ami csak két embert. Oly sok minden lehet kötelék. Nyelv, szokás, történet, egy tárgy, egy helyszín... vagy csupán egyetlen szó. Igen, egyetlen pici szó. Egy szó, amelynek jelentését mindenki ismeri, de igazi jelentését csak két ember. Az a kettő, amelyik tudja, hogy számára mit jelent. Az ő történetükben, az ő szívükben, lelkükben mit jelent. Ez a szó számukra nem csupán egy szó. Több annál. Kötelék. Ennek a szónak a titkos, csak számukra értelmezhető jelentése köti őket össze. A benne lévő érzés. Csitáry-Hock Tamás

A patriotizmus (...) nem az idegenek gyûlöletét jelenti, hanem honfitársaink szeretetét. És számos olyan helyzet van, amikor honfitársaink érdekében idegenekkel kell együttmûködnünk. Yuval Noah Harari

Érzem, végre otthon vagyok. Hazaértem. Mindegy, hol leszünk, hova megyünk, melyik ország, melyik városában, a karjaiban van az otthonom. Bucsi Mariann

Az ember nem szökhet meg a hazájából, mint ahogy ők tették. Hiába gyûlölöd a kormányt vagy a rendszert, az embereket, a saját népedet nem tudod meggyûlölni. A hazád mindig a hazád marad. Örökké. Harlan Coben

Az otthonnak nem kell olyannak lenni, aki valaha voltál vagy amit tettél, vagy ahonnan jöttél. Az otthon inkább az érzés, ami átjár, mikor azokkal vagy, akikkel a legjobban törődsz. És ha ez a helyzet, lehet, hogy már otthon is vagy.

Gyûlöletből megélhet egy kormány, de a nemzet csak szeretetből élhet. És mi egyéb a szeretet, mint a nemzeti érzés, mint összeolvadás, egymásnak szeretetében, egymás támogatásában, mint összeolvadás egymás hibáinak, gyengéinek megbocsátásában? És ma is a nemzeti érzés fundamentuma és talpköve minden államnak és minden nemzetnek. Bethlen István

A szülőföldjét szereti az ember, ehhez kétség sem férhet; de néha idegesíti és az őrületbe kergeti. Elif Safak

Hazamenni annyi, mint úton lenni az otthon felé. Az otthon, mint a nyugalom és biztonság szigete azonban nem elérhető (...). Régi sérelmek, titkok, neheztelések, rigolyák és előítéletek teszik áthatolhatatlanná azt a csöndet, mely testvérek, egykori és jelenlegi házastársak, szülők és gyerekeik között sûrûsödik. (...) Olykor bátortalanul és ügyefogyottan megpróbálják elérni egymást, és ezekben a kísérletekben pőrén megmutatkozik a szándékokon és érzelmeken túli elemi összetartozás ténye, a szeretet lehetősége.

A bennünk élő örök gyermek visszavágyik az anyai biztonságba, a szeretet ölébe. Lett légyen az író, tanár, kétkezi munkás, vagy akár a felületen csillogó-villogó közszereplő. A lelke mélyén mindenki simogatásra vágyik. Jókai Anna

Anyanyelv. Nem véletlen, hogy a világ népeinek nagy részénél a nyelv fogalmát és jelentését az anyához kötik. A születés csodájához, az emberi test melegéhez, a szeretet mélységeihez, a hûséghez, a féltéshez, a befogadáshoz, a teremtéshez. Az anyanyelv öröklött vagyonunk, sejtjeinkbe szövődő tulajdonunk, az anyanyelv egyenlő vállalt önmagunkkal.

Otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon. Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerû állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak. Ez az otthon. Minden embernek módja van hozzá. Egy szûk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit. Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben. (...) Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon. Wass Albert

Ez a Föld, ez ád nekünk otthont, ide születtünk, itt pihenünk meg. Kell, hogy érezd, hogy óvjad, hogy féltsed, kapaszkodva bele Az élet minden erejével, a szeretetünk ezernyi gyökerével, Hogy örömmel töltse el létük a szívünket, az életünket. Hát kérlek Titeket, Emberek, óvjuk, féltsük, szeressük ezt a Földet!

A szülőföld szálai örök összekötők a tájjal és a földdel, amiből az ember lett, és amivé lesz, és nem szakadhatnak el soha. Fekete István

Nevelés teszi az embert, és az ember a hazát. Brunszvik Teréz

Hideg télben, az esti szélben A szó megszakad, benned ragad A fenyő színe, a kenyér íze, Az ősök dala, a szíved szava, A szülőföld hív haza. Ismerős Arcok

A nemzet hû fiává nem a származás, nem a fajrokonság, hanem a rokon érzés, s a csatlakozó önfeláldozat avat. Nem a szívnek vére, hanem a szívnek verése.

A hovatartozás érzése olyan meggyőződés, ami belülről fakad; ezt valakire kívülről ráerőltetni annyi, mint kétségbevonni a képességét, hogy szabadon meg tudja határozni önmagát. Fatou Diome

Szeresd magyar hazádat, E szép magyar hazát! Mely gyermekidnek éltet, Neked vég nyugtot ád, Mely ezredéven által Táplálta ősidet, S mely ezred év után is Csak tőled kér nevet! Garay János

Légy hidegvérû. Hát mi érdeme van arra e nemzetnek, hogy szeresd, hogy hozzá tartozó légy? Históriája más népnek is van, nagyobb is talán, mint nekünk - jövője fényesebb akárhánynak - gazdagabb valamennyi. S mi az a honszeretet? Lelki gyöngeség, költői rajongás, gyermeki ösztön. Ha kérdeni találja benned valami titkos érzelem: nem látod-e ez ismerős rónákat, miknek virágait is név szerint ismered? nem andalog-e emléked azon ház küszöbén, hol gyermekéveidet eljátszottad? nem csengnek-e füledbe azon ismerős dallamok, mik a mezők virágaival együtt teremnek? nem jelennek-e meg álmaidban mindazok arcai, a kiket szerettél? nem alszol-e csendesen, azt tudva, hogy fejed szülöttefölded keblén pihen? nem száll-e szívedbe büszkeség, ha a múltakra gondolsz s nem dagad-e önérzettől, ha a jövőre nézesz? s mindezeket magaddal fogod-e vihetni? a délibábos rónákat, az ismerős hajlékot, az édes dallamot, a kedves arcokat, az emléket és a reményt, mely a nemzet éltéhez van kötve? - utasítsd ki ez érzelmet szívedből s hitesd el magaddal, hogy elég nagy a világ, hogy az emberek mindenütt egyenlők s hogy az mindegy az emberiségre nézve, akár van magyar nemzet a világon, akár nincs? Jókai Mór