Téma
Haza idézetek
-
A honvágy nagyon összetett érzés. Az én honvágyam nemcsak emlékekhez kötődő nosztalgia, van abban más is, például azért szeretnék visszatérni egyszer Magyarországra, hogy elmondhassam azoknak, akik minden törekvésemet elgáncsolták: nézzétek, mégiscsak orvos lettem és amióta az vagyok, több száz ember életét mentettem meg. Berkesi András
-
Ó szülőföld! Nem egyébért teremtesz te bennünket, mint hogy rád bízzuk a szívünket. El nem kerülhetünk, akárcsak a sorsunkat, s bárhová sodornának bennünket, ahol először láttuk meg a bölcső magasából, mintha hanyatt vágtak volna, aztán a négyszemû kis ablakokból, oda vonzol azokra a madárkeserûfûvel benőtt udvarokra, amelyeken először léptünk rád mezítláb, ahol megismertük melegedet, megéreztük ereinkben mérhetetlen erődet.
-
E szó: otthon, úgy hangzik, mint egy szép költemény, vagy mint az esküvői harangszó, de hangja ennél is lágyabb, kedvesebb és szívhez szólóbb. Legyen az nádfödeles kunyhó vagy pompás palota, egyre megy - a szülői ház, ha még oly igénytelen is, mindig szülői ház marad, mert a föld kerekségén semmiféle hely sem hasonlítható hozzá. Charles Haddon Spurgeon