Téma
Hivatás idézetek
-
Mostanában sokat gondolkodom, megfelelő elnevezés-e: "operatőr". Talán mást is jelenthet, talán több is ennél, talán nem is fedheti azt a tevékenységet, amit mi ebben a munkakörben végzünk. Valaki azt írta egyszer, lehet, hogy mi az álmok realista megfestői vagyunk. Úgy gondolom, aki így fogalmaz, közel jár az igazsághoz. Koltai Lajos
-
Valójában már régen meggyőződtem róla, hogy bár minden hivatás szükséges és tisztes, csak azok, akik nem kényszerülnek semelyik pálya követésére sem, rendszeres életmódot folytatnak vidéken, maguk döntik el mindennek az idejét, kedvük szerint élnek a maguk birtokán, és nem gyötrik magukat azzal, hogy magasabbra törjenek, amint mondom, csakis az ő osztályrészük megtartani az egészséges s jó külső áldását, ameddig csak lehetséges: aki nem tartozik közéjük, az bizony sokat veszít az előnyös megjelenéséből, amint már nem egészen fiatal. Jane Austen
-
Normális helyen, ha valaki politikus, iskolaigazgató, egyetemi tanár, az egy foglalkozás. Nálunk nem. Nálunk küldetés. Abban a pillanatban, ha valaki a saját státuszát karizmatikusan éli meg, akkor számára a másképpen gondolkozó már nem egy másik ember, aki másképp képzeli a dolgokat, hanem ellenség. Sőt, nemcsak ellenség, hanem gonosz. De nemcsak gonosz, hanem sátáni. Nemcsak sátán, hanem hazaáruló... és akkor érdemes a pusztulásra. Itt tartunk ma... Popper Péter
-
Az apaságnak sosem érsz a végére, akárhova dugod is el a józan eszedet vagy akárhány lépést teszel is meg sorozatban. Még akkor sem, amikor meghalsz. Élve, halva vagy ezer mérföld távolságban is minden pillanatban rád vár az a munka, ami se nem eljárás, se nem lépések sora, hanem olyasmi, ami teljes és állandó figyelmet követel, noha nem feltétlen kell tenned, végezned vagy mondanod bármit. Michael Chabon