Téma
Hóesés idézetek
-
Hegy - milyen egyszerû szó, az ember valami magasat, csúcsba futót, kúposat gondol, ha kimondja, és ez az egyszerû képzet hogy meghal az emberben, mikor a kőnek, hónak és fenyőnek misztikus és testvéri világa feltárul előtte. A kő az kő, ősi és emberentúli, változatlan anyag, a hó az felülről jön, kis, libegő pelyhekben jön az égből, és megközelíthetetlen tisztaság lesz belőle, a fenyő az növény, gyökere van és sok karcsú, pontosan helyezkedő, zöld tüskéje, és kő, hó és fenyő együtt egyszerûen a csoda és a szépség. Vannak ilyen titokzatos egyesülések, tenger és felhő, ég és búzaföld, napfény és piros virág, és az ember évezredek óta igyekszik, hogy átvegye, megközelítse titkukat.
-
Ködös időben az evezés még inkább repülésnek tûnik. A levegő elnyeli a madarak és az autók szokásos hangjait, és felerősíti az evezők lágy csobbanását meg a csónak üléseinek halk nyikorgását. Mivel nem látszik a partvonal és az ismerős tereptárgyak, amelyek alapján tájékozódni tudna, az embert csak az ösztönei vezérlik. Deborah Harkness
-
A szépség egymagában még (...) nem fojtotta volna bele a dühös szózuhatagot. Tudomást sem vett volna a bájos arcról, a reszkető ajkak érzéki teltségéről, az elegáns vonalú arccsontokról, melyeket mintha szobrász vésője faragott volna ki, az éjfekete haj selyemzuhatagáról, melynek néhány fürtje kicsúszott a hajpánt alól. A szidalmakat azonban az forrasztotta a torkára, amit a nő tekintetében látott. A szeme égszínkék volt, különleges, csillogó kék, mint a hóvihar után kitisztult téli ég. De ragyogásuk ellenére ezek a szemek nem voltak sem olyan reményteliek, sem olyan büszkék, mint a téli égbolt.
-
Nem mozdult semmi, csak az Idő ballagott időtlen útján a végtelenségnek, maga mögött hagyva a perceket, napokat, éveket. Újra nőttek a fák, virágzott a rét, zsongott az erdő. Visszajött a pinty ezüstciterájával, nevetett a falu száz csillogó ablakszeme, nevettek az emberek a téli estéken, amikor mindent betakart a hó, békésen pipáltak a kémények, mert az erdő úgy is adott, amit adhatott. Fekete István