Téma
Január idézetek
-
Végignézzük, ahogyan más emberek meghalnak, és a józan eszünkkel tudjuk, hogy a végzet minket is elér majd egy napon, de mélyen legbelül soha, de soha nem hisszük el igazán. Hasztalan sopánkodnak az öregasszonyok a kiskapu előtti padon üldögélve, hasztalan beszélnek arról, hogy már alig várják, hogy a túlvilágra kerüljenek. Hazugság az egész. Ugyanez a helyzet a szerelemmel is, amiről úgy gondoljuk, hogy örök tulajdonunk. Egyszerre csak megtörténik: hirtelen szertefoszlik, és mi csak nézünk meglepetten.
-
Vannak olyan pillanatok, amikor az ember úgy érzi, egész biztosan összeomlik a világ, mert az lehetetlen, hogy csak úgy álljon közömbösen, és hagyja megtörténni azt, aminek nem lenne szabad megtörténnie, mert annyira igazságtalan, megalázó, vagy kegyetlen. Persze hiába várjuk szorosra zárt szemmel, behúzott nyakkal a robajt, a csörömpölést, a föld remegését, mert amikor felnézünk, minden változatlan: a környező házak nem dőltek össze, az utak, hidak nem omlottak be, az autók színes-fényes áradata szakadatlanul zubog tovább, és az emberek, mint a hangyák, tovább rohangálnak, életük kis csapásait követve. Mintha mi sem történt volna. Néha az ilyen világvég-érzéshez nem is kell, hogy valami szörnyû tragédia történjen. Néha elég egy mondat.
-
Itt élünk ezen a gyönyörû bolygón, és mindenből olyan keveset adtak. Kevés az idő, hogy veled maradjak, hogy beszívjam jó mélyen magamba a párnán felejtett illatod. Hisz minden elpárolog innen szép lassan, minden érzés kéz a kézben vonaglik tovább az idő szélsebes expresszvonatán, és mi csak állunk a túlzsúfolt állomáson. Bénultan nézzük, hogyan tûnik el az egész addigi életünk, ami egykor a nagy szerelmet jelentette. Szentesi Éva
-
- Honnan tudod, hogy ő nem életed szerelme? Úgy értem, lehet az évek múlásával ő lesz az. - Nem, ez nem olyasmi, ami idővel fejlődik. Ez olyasmi, ami azonnal megtörténik. És folyik végig rajtad, mint a folyó vize vihar után. Feltölt és kiürít egyszerre. Érzed az egész testeddel... a kezedben, a szívedben, a gyomrodban, a bőrödön. Éreztél már így valaki iránt? - Igen, azt hiszem. - Ha gondolkoznod kell ezen, akkor még nem érezted. - És teljesen biztos vagy benne, hogy egy nap megtalálod? - Persze. Végül mindenki megtalálja. Csak sose tudhatod, hogy mikor vagy hol.
-
A tanárok elhiszik, hogy a világ gyorsan halad, és ezért a hallgatóknak egyre többet kell tudniuk, és ezt úgy akarják elérni, hogy egyre többet pakolnak rájuk. Ez a verseny a lovak kocsihúzó versenyére hasonlít, amelyen mozgásban lévő kocsira pakolnak folyamatosan súlyokat, amit ha álló kocsira egyszerre raknának, akkor a ló megindulni sem tudna. Azt mindenki elfelejti, hogy a világ tudományának haladásával ellentétben a tanulók agya nem változott 5-10 év alatt, ugyanolyan maradt, tehát az anyagok mennyiségében kellene valami kíméletes szelekciót végezni. Mit csinálhat a kocsihúzó, ha már az inai nem bírják? Megáll és begubózik... ha erőlködik, akkor pedig kiég. Szirmai Imre