Téma
Jegyesség idézetek
-
Csak most döbbent rá, hogy egészen eddig őt várta, már napok óta. És ebben a pillanatban egyszerre elfogadott mindent, amit a sors rendelt neki. Nem panaszkodott, inkább örült, hogy megengedheti magának ezt a fényûzést, mert (...) tudja, hogy ennek a szerelemnek nincs jövője, de mivel nem vár tőle semmit, csak nyerhet vele. Paulo Coelho
-
Önöket rútságosan megtévesztik mind a mesék, mind a filmek! A történet egyáltalán nem ér véget az esküvőkor! Nem, nem! Az "...és boldogan éltek, míg meg nem haltak" formula csupán elmismásolása mindama tragikumnak, ami az ünnepélyes, csinnadrattás kézfogóra következik! Ugye milyen helyesek, szépek, tündöklőek a gyanútlan menyasszonyok? Haha! Ragyognak még egyet, utoljára! Mert aztán másnaptól kezdetét veszi a holtig tartó szívás! Az a pecsétes cetli, melyet a lakodalomkor kiállítanak arról, hogy bürokratice is egy pár vagy a szíved választottjával (figyelj, roppant árulkodó szófordulat: nem az eszed választottja, hanem a buta szívedé!) nos, ez a stempli egyszersmind az egekig érő szerelmedet is megpecsételi! Vavyan Fable
-
- Szeretnélek feleségül venni. - Erre mikor jöttél rá? - Tulajdonképpen már régen foglalkozom a gondolattal, de most, ott az ebédnél döntöttem el a nagy kérdést. Most már biztos vagyok az érzésemben. Amikor besütött a nap az ablakon, hirtelen arra gondoltam, mi lenne, ha felállnál, és elmennél tőlem. A gondolatba belesápadtam. Berkesi András
-
Valahányszor akarunk valamit - legyen szó előléptetésről, házasságról, új autóról vagy egy sajtburgerről - , arra számítunk, hogy ha megszerezzük, akkor az illető, aki egy másodperc, egy perc, egy nap vagy egy évtized múlva a mi ujjlenyomatunkat viseli, jobban fogja érezni magát a tőlünk örökölt világban, és tisztelettel fog adózni az általunk hozott áldozat előtt, miközben learatja előrelátó befektetéseink és fegyelmezett étrendünk gyümölcseit. Daniel Gilbert