Téma
Jövőkép idézetek
-
Miért is ragaszkodtam ennyire ehhez a férfihoz, aki nem is érzett semmit irántam? Mintha egy százéves kapcsolatnak lenne vége. Vagyis nem. Már a legelejétől tudtam, hogy semmit sem jelentek neki (...). Inkább olyan ez, mintha száz évig aludtam volna. Hagytam, hogy édes szavakat suttogjon a fülembe, hogy bármikor ágyba vigyen. És úgy kapaszkodtam belé, mintha el akartam volna hitetni magammal, hogy tényleg belém szerethet, pedig tudtam, hogy igazából ez lehetetlen. De végre felébredtem.
-
Kétféle befolyás tartozik az emberhez: az egyik, ami aktív és akaratlagos, és a másik, amely tudattalan; az, amelyiket céltudatosan fejtünk ki, vagy arra törekedve, hogy kibillentsük a másikat vélekedéséből, mint amikor tanítunk, érvelünk, meggyőzünk, fenyegetünk, ajánlatot teszünk vagy ígérünk, és az, amely kiáramlik belőlünk anélkül, hogy tudnánk magunkról.
-
Amennyiben egy túlnyomórészt férfiak által dominált rendszerben, egy férfiak által kialakított apparátus használatával dolgozik egy nő, szükségképpen az eltérések, elmozdulások, elkülönbözések mentén kezdjük el felfejteni a jelentést - ebben a hagyományos felfogásban a női mindaz, ami eltér, ami más. Dombai Dóra
-
Nagyon nehéz, ha az ember átél valamit úgy, hogy nem engedik meg neki, hogy az érzéseit kifejezze. Ez olyan, mint egy megfagyott pillanat. Évtizedek múlhatnak el, és az a megfagyott pillanat mindig ott lesz. Valami történik majd, ha kiolvad. Ezt meg lehet érezni, és utána tovább lehet lépni. Addig, amíg ott van fagyottan, olyan, mintha az ember le lenne szögezve valahova. Feldmár András
-
- Nem vagyok féltékeny. (...) - De, az vagy. És tudod, hogy ez mit jelent? Azt, hogy számítok neked. Hogy fontos vagyok neked. Mint ahogyan te is fontos vagy nekem. Ezért nem akarom a volt pasidat a közeledben látni, érted? Bízz bennem egy kicsit jobban, soha nem csalnálak meg. Ha igazán szeretsz valakit, nem teszel ilyet. Tomor Anita