Téma
Jövőkép idézetek
-
Mindannyian tettünk olyasvalamit az életben, amit szégyellünk. Van, amelyikünk a rossz férfiba szeretett bele, van, aki elengedte az igazi nőt, vannak, akik szégyent hoztak a szüleikre, és akik cserben hagyták a gyermeküket. Igen, mindannyian követünk el hibákat, amik lealacsonyítanak minket és szeretteinket. De van megváltás, és minden jóvá tehető, ha tanulunk a hibáinkból és fejlődünk.
-
Az előszó bosszant, mert művi úton akarja rám erőltetni azt a hangulatot, persze sikertelenül, amit az író - lustaságból vagy tehetség híján - nem volt képes megteremteni az első oldalakon, az utószó pedig egyszerűen hülyének tart, feltételezi, hogy nem értettem meg, mit olvastam - és megmagyarázza. Zsoldos Péter
-
Férfi létére lehetetlenül sûrû, fekete szempillái voltak, ami még inkább kiemelte szeme kékjének mélységét, és arcának sápadtságát. A szemöldöke a hajához hasonlóan sötét volt, ám az arcélét borító rövid borostája lényegesen világosabb, akárcsak az arcbőre. A lány csak nézte a férfit, akit szeret, és életében először úgy érezte, hogy a boldogság szinte már fáj, olyan lobogással járja át a testét és a lelkét. A. O. Esther
-
A kinti világban még a hatalom felkent képviselőire - rendőrökre, választott tisztviselőkre és katonákra - is vonatkoznak bizonyos elvárások, ha kommunikálunk velük. Van hozzá jogunk, hogy a feletteseikhez forduljunk, bár nem feltétlenül gyakoroljuk ezt a jogot. Viszont ha egy rács mögött vagy, börtönbeli rab, akkor ezek a jogok elvesztek. Semmissé válnak, ami félelmetes dolog. Piper Kerman
-
A szerelem mindig bajt okoz. Tehát kategorikusan közlöm: szerelem nincs! Vagy helyesebben: kizárólag szerelem van. Beszélni kell erről. Nagyon fontos, mert ha kikapcsoljuk a szerelem nevû fogalomzavart az eshetőségek közül, úgy határozott terv szerint élhetünk. És ki mondja, hogy ez nem fontos? Én! Rejtő Jenő
-
Fehér és csillogó, homogén és tiszta. Szenvedő és makacs az egyetlen hibájában, a nehézkességben. Kivételes eszközökkel rendelkezik, hogy kiszolgálja ezen hibát. Elkanyarodik, átszel, elönt, beszûrődik. Ez a fogyatékosság önmagán belül játszik is. Szünet nélkül elolvad, minden percben elhárít minden formát, megalázkodik, hasra fekszik a földön szinte holttestként, mint némely szerzetesek az imánál. Mondhatjuk, hogy a víz őrült, amiatt a hisztérikus szükséglete miatt, hogy egyedül saját nehézkességének engedelmeskedjen, mely a hatalmában tartja, mint egy fixa idea.