Téma
Jövőkép idézetek
-
Félek a világtól. Attól, hogy valaki megfoszt tőled. Félek magamtól, hogy majd hagyom, hogy az esetleges boldogságodban bízva átnyújtalak másnak, hogy te abban hiszel, hogy nem tehetsz boldoggá, én meg abban, hogy erre éppen én nem leszek képes. Jobban félek tőled, mint hinnéd, hogy majd elrontom, hogy összetöröm, hogy megsértelek és elhagysz. Hogy majd egyetlenegyszer nem értesz meg, én pedig megrémülök. Albert Tímea
-
A többség mint olyan, nem az igazság garanciája. Ugyanolyan természetû emberekből áll, mint a kisebbség, és legalább annyira, ha nem jobban hajlamosak, mert merészebbek, a kapzsiságra, a zsarnokságra és az elvtelenségre, ha hatalmat bíznak rájuk. Nincs tehát semmi ok arra, hogy az ember miért tartsa fenn vagy vesse alá magát inkább a többség, mint a kisebbség uralmának. Lysander Spooner
-
Olyanok vagyunk, mint két hajó, amelyek a maguk útját járják, a saját céljukat követve: utunk keresztezheti egymást és meg is ünnepeljük e találkozást, amint ezt valaha tettük -, és akkor a derék hajók nyugodtan pihentek egymás mellett ugyanabban a kikötőben, ugyanazon a napfényben, olyan nyugodtan, mintha már a célnál lennének, mintha egy lett volna céljuk. Ám küldetésünk lebírhatatlan ereje ismét külön utakra ûzött bennünket, különböző tengerekre, más napfényre és talán sohasem látjuk viszont egymást - vagy talán látjuk még egymást, csak nem ismerünk egymásra: mert a különféle tengerek és a különböző napsütések megváltoztattak minket! Friedrich Nietzsche
-
Ha siránkozással legyőzhető a végzet, egyesülten rajta leszünk: múljék kesergésben minden napunk; éjünket álom nélkül eméssze a szomorúság; vessük kezünket feltépett mellünkre, s még arcunkat is rohanjuk meg, és a dühöngés minden nemét kísérelje meg a használatos búsongás. De ha az eltemetetteket a siránkozás vissza nem hozza; ha a változatlan s örökre állandó végzetet semmi szerencsétlenség meg nem változtatja, s a halál, akit elvett, meg is tartja: szûnjék fájdalmunk, mely úgyis elenyész! Lucius Annaeus Seneca