Téma
Jövőkép idézetek
-
Az ember memóriája meglehetősen pontatlan, de az elme néhány elmosódó memórianyomból képes egészen élénk, jól felépített konstrukciókat alkotni. Ezek a múlt hiedelmei. Sok közük van a múltban történtekhez, de a közösségtől származó forgatókönyvek, fordulatok beépítésével készítjük el őket, ezért ezek is hiedelmek. Csányi Vilmos
-
Kézipoggyászom átvilágítják, semmi kétes tárgy nem jut át, semmi hamisság, átvilágítanak mindent, csak a gondolatainkat nem, életszemléletünket, és ezért minden nézet eljut egyik országból a másikba, a kétesek is, a hamisak, azok eszméi, akik a világot kétfelé osztják: vagyunk mi, és vannak mások Jón Kalman Stefánsson
-
Három dolog volt leginkább, aminek okát folyamatosan kutattam, hogy miért így és nem másképp vannak, mégpedig a bolygók számát, nagyságát és mozgását. Ahhoz, hogy ezt merjem tenni, a nyugvó dolgoknak, nevezetesen a napnak, az álló csillagoknak, a köztes térnek az Istennel, az Atyával, a Fiúval és a Szent Lélekkel való szép harmóniája indított. (...) Mivel a nyugvó dolgok így viselkednek, semmit sem kételkedtem a mozgó dolgok megfelelő harmóniájában. Johannes Kepler
-
Az egyik énem szereti azt gondolni, hogy csak nekem lehetnek problémáim. De ettől vagyok különleges. Tudod, kicsi korom óta állandóan úgy érzem, mintha a testemen kívül lebegnék, és onnan nézném magamat. És gyûlölöm, amit látok. A viselkedésemet, a hangomat. Nem tudom, hogy tegyek ellene. Nagyon félek, hogy ez az érzés sosem múlik el.
-
A jég hideg, a rózsa vörös, én meg szerelmes vagyok. És ez a szerelem magával ragad valahová. Ellenállhatatlan a sodrás, nincs választásom. Talán valami különleges helyre visz, ahol még sosem jártam. Veszély leselkedhet ott, ami végül csúnyán, halálosan megsebez. Lehet, hogy mindent elveszítek, de nincs visszaút. Sodródnom kell az árral. Még akkor is, ha belepusztulok, végleg eltûnök. Murakami Haruki
-
Sajátos jelenség, a nagy gondolkodók is gyakran foglalkoznak vele, hogy a világon minden egyes nő magában hordozza azt a megingathatatlan hitet, mely szerint az a férfi, akinek szerelmüket odaígérték, személyesen és közvetlenül felelős az élet minden nemkívánatos fordulatáért. A felületes megfigyelő véletlennek mondaná ezeket, de a nők jobban tudják. Pelham Grenville Wodehouse