Téma
Kapzsiság idézetek
-
Az emberiség egy része - a vezető réteg mindenképpen - elhitte, hogy pénzzel meg lehet oldani mindent, és ezt a szemléletet adja tovább a sajtó, a média segítségével. Pedig ez nem így van. Ha az emberi mohóság tönkreteszi a természetet, könnyen előfordulhat, hogy nincs az a pénz, amivel helyre lehetne hozni a rombolást. Amíg van a Földön tiszta víz és van pénzem, megvehetem, de ha sehol nem lesz iható víz, lehet akármilyen, akármennyi pénzem.
-
Hiába van meg mindenem, amiről mások csak álmodnak, nem tudom értékelni, mert mindig keresek valamit, ami még hiányzik, de sosem találom meg, hiszen azt sem tudom, mi az, így aztán nem is élek a jelenben, mindig a következő pillanat jár a fejemben, és ennek következtében gyakran meg sem látom azt, ami valójában körülvesz. Tisztában vagyok azzal, hogy ez így nem jó, de sosem tudtam tenni ellene.
-
A hatalomvágynak nincsen biológiailag is érzékelhető felső határa, mint például az éhségnek a jóllakás. Mindenki csak annyit eszik, amennyitől igazán jóllakik, senki sem tud tízszer annyit elfogyasztani, de a hatalom valódi vagy látszólagos növelésének kevesen tudnak ellenállni. Nem fejlődött ki ilyen korlát, mert a kis csoportok terjedelme magától korlátozta az elnyerhető hatalom mértékét. Miután a hatalomvágynak nincsen felső korlátja, az emberek korlátlan hatalmat szeretnének, noha éppen etológiai okokból azt funkcionálisan amúgy sem tudnák érvényesíteni. Csányi Vilmos