Téma
Katonák idézetek
-
Kétfajta vizuális emlékezet létezik: az egyik, amikor az ember nyitott szemmel, ügyesen újrateremt egy képet elméje laboratóriumában (...); és a másik, amikor az ember hunyt szemmel azonnal életre hívja szemhéján a szeretett arc tárgyilagos, tökéletes optikai mását, egy természetes színekben pompázó szellemecskét. Vladimir Nabokov
-
Az új technológiák végre lehetővé teszik majd, hogy az egészségügyi szakemberek inkább a betegre mint emberre összpontosítsanak, ahelyett, hogy idejük nagy részét a kellő információk felkutatására fordítanák. Így azt tehetik, amihez a legjobban értenek: szakszerûen gondoskodhatnak a betegekről. A betegek pedig aktív, egyenrangú partnerek lehetnek a gyógyulási folyamatban, és nagyobb felelősséget vállalhatnak saját egészségükért. Meskó Bertalan
-
Kormosan, de tiszta szívvel, A füst barna fiai Beköszönünk ma hozzátok, Házak boldog urai. És kivánunk, és ohajtunk Ujnál újabb esztendőt, Szerencsével rakodottat, Nem is egyet, sem kettőt, Hanem igen, igen sokat, Annyit, mint a kis világ, Mennyi csillag van az égen, Régi fákon mennyi ág. Vörösmarty Mihály