Téma
Katonák idézetek
-
A civilizáció számtalan hasznos vívmánya mellett a természet erői az ember léte ellen fordulnak, ha az egyensúlyt biztosító élővilág pusztítása tovább folytatódik. Meg kell tanulnunk a tudással élni és nem visszaélni. Ez az út azonban legalább olyan kemény lesz, mint az, ahogy eljutottunk idáig. Tompa Anna
-
Nagyképûség azt hinnünk, hogy "mi tesszük tönkre a Földet". A Föld remekül megvolt emberek nélkül, és remekül meglesz azután is, hogy mi eltûntünk. Az emberiség az éghajlat megváltoztatásával vagy az élőhelyek tönkretételével csökkentheti a biológiai sokféleséget, ám a Föld már elszenvedett hasonló csapásokat, és 10-20 millió év alatt mindig meggyógyult. A bolygónkon okozott környezeti károk többsége minden bizonnyal visszafordítható - csak olyan időléptékben, ami számunkra értelmetlenné teszi: már nem lesz ember, aki láthatja.
-
Mindenhol, ahol nézem a gyerekeket, olyan, mintha a felnőttek legtöbbször nem is szeretnék őket, még a szülőik se. Gyönyörûnek, meg olyan édesnek hívják a gyerekeket, és újból megcsináltatnak velük egy dolgot, hogy le tudják fényképezni, de igazából nem akarnak velük játszani, inkább kávét isznak, és a más felnőttekkel beszélgetnek. Van, hogy egy kisgyerek sír, és az Anyája nem is hallja. Emma Donoghue