Téma
Katonatiszt idézetek
-
Az életért folytatott küzdelem az ember ösztöneiben van. Az ember harcol önmagáért, így van ez ősidőktől fogva, és így lesz mindig. Az, aki elejtett egy mamutot, a bőr és a hús egy részét odaadta azoknak, akik nem tudták elejteni a mamutot. Ezek azzal fizettek a gyengeségükért, hogy dolgoztak az erősebbre. Csak az erős egyéniségek és az erős népek képesek életben maradni. A háború ugyanaz, mint a konkurenciaharc, csak éppen fegyverrel vívják. Akármennyit szavalunk is a békéről, háború mindig lesz, amíg ember lesz a földön. Jevgenyij Alekszandrovics Jevtusenko
-
Az asszonyok, bár fölhánytorgatják a férfiaknak, hogy ezek nem helyes módon szeretik őket, mégis nagyon kevésre becsülik az olyan férfiakat, akiknek a lelkülete félig-meddig nőies. Egész felsőbbségük abban áll, hogy elhitetik a férfiakkal, hogy a szerelem terén a férfi alacsonyabb rendû a nőnél; így aztán könnyen faképnél hagyják a kedvesüket, ha az elég járatlanul leveszi róluk mind ama félelmeket, melyekkel szeretnek páváskodni, a színlelt féltékenység jóleső kínjait, a csalódott reménység, a hasztalan várakozás szorongásait, egyszóval édes asszonyi gyarlóságuk gyönyöreinek egész sorát. Honoré de Balzac
-
Az emberi élet (...) szünet nélküli megcsalt remények, kijátszott fáradozások s eldûlt munkálódások rövidebb vagy hosszabb lánca. A bizatlankodás, bátortalan lét mindenütt keseríti földi pályánkat, hanem ez emberi sorsunk, melyet elszánással tûrnünk kell, s azon okbúl tûrnünk is lehet, mert annak kellemetlen súlyát felettébb könnyítnünk hatalmunkban van. Széchenyi István
-
Vannak a fájdalomnak olyan fajtái, amelyek nem gyógyíthatók kórházban. Így hát a szenvedők megpróbálják önmagukban meglelni a gyógyírt. Vannak, aki a kínzó magányt enyhítik új barátokkal. Vannak, akik a furdaló lelkiismeretükön könnyítenek némi készpénzzel. Vannak, akik égető vágyaikat csillapítják kedves, apró gesztusokkal. Milyen szomorú azonban, hogy mindig vannak olyanok, akik nem léphetnek a gyógyulás útjára hisz tudják jól, hogy csak még több fájdalom vár rájuk.
-
Az emberszeretet, jóltévőség nemcsak akkor érdemel mauzóleumot, ha azt fejedelmekben találjuk, akiknél az leginkább kötelesség és legkönnyebb kötelesség. Minden embernek neve, aki azokkal a tulajdonságokkal bír, melyek a jó ember, jó polgár, jó atya, jó barát kötelességei, megérdemli, hogy a késő nyom nevezze. Kármán József
-
[Az] emberekben, úgy tûnik, van valamiféle belső iránytû. Megengedhetik maguknak, hogy megőrizzék a világgal szembeni nyíltságukat, majdnem függetlenül attól, mire jutnak vele. Ez nem úgy értendő, hogy jóhiszemûségük átmenetileg ne lehetne gondolataik börtönébe zárva, ha valamely kísérletük folyamán, hogy kinyújtsák a kezüket valamiért, megégették az ujjukat. De legbelül olyanok, akár a keljfeljancsi. Úgy néznek égési sebeikre, zúzódásaikra, lenullázott bankszámlájukra és összetört álmaikra, mint a csodálkozás örök forrására afölött, hogy a rossz egyáltalán létezik. Dorthe Nors
-
Hiszen a múlt, az elsüllyedt idő s az előttünk járó emberek hol lennének máshol, itt laknak bennünk és körülöttünk, az elmúlt napokból és az elenyészett emberekből tapad össze a föld, a kövek a csontjai, az elfutó felhők az órák, az ember nem csak a jövőjét képzeli maga elé újra és újra, de megálmodja a múltat is, a földet, amin jár, a vizet, amiben megmeríti az arcát, a felhőket, ahová feldobálja a szavait. Kőrösi Zoltán