Téma
Katonatiszt idézetek
-
Mindegyik embernek saját igazsága lehet, ami az ő szempontjából teljesen hiteles és elfogadható. Nem csak egyetlen, mindenek fölött álló igazság létezik, hanem különböző igazságok rétegeződhetnek egymás fölött, kilóghatnak egymás alól, sőt hátat is fordíthatnak egymásnak, és egy magasabb igazságnak a szemszögéből az alatta lévőt akár hazugságnak is nevezhetjük. De ugyanez a magasabb igazság is összeomolhat egy még magasabb perspektívából nézve. Ara Rauch
-
A nőnek nincs meg a kellő képessége arra, hogy csupán akaratának a megerőltetésével gyökeresen eltörölje annak a képét, aki sokáig lenyûgözte. Egy másikkal kell helyettesítenie. Nem rombol, hanem egymásra illeszt. Amikor a második kép nagyobb és szélesebb az elsőnél, s emebből semmi sem látszik többé, akkor minden jól van. Ez a feledés. Amikor kisebb nála, s a réginek a szélei kilátszanak alóla, akkor hiába minden: ez a lelkifurdalás. Alexandre Dumas
-
Karácsony előtt három héttel minden üzletet be kellene zárni, csak pici élelmiszerboltok lennének nyitva. Mindenki otthon üldögélne, s beszélgetnének, játszanának, zenét hallgatnának a családok egy jó pohár bor mellett. Fel kellene készítenünk a lelkünket, hogy befogadja az ünnepet. Egyelőre a legtöbb, amit tehetünk, hogy saját magunkban felépítünk egy ilyen vágyálmot, és próbáljuk követni az útvonalat.
-
Vannak olyan emberek (...), akik sohasem ismerik el, hogy hibáztak, és mindig újabb, gyakran egymásnak is ellentmondó érvekkel jönnek elő, melyekkel azt bizonygatják, hogy igazuk van. Mások azt állítják, hogy sohasem támogatták igazán a hibás nézetet, vagy ha igen, akkor csak azért tették, hogy megmutassák ellentmondásait. Számos példát hozhatnék fel, de nem teszem, mivel túlságosan népszerûtlen lennék. Azt hiszem, sokkal jobb és kevésbé zavarba ejtő, ha leírom, hogy hibáztam. Stephen Hawking
-
Életünk legszebb élményei nem passzív, befogadó, ellazult állapotban érnek bennünket - noha az ilyenek is lehetnek élvezetesek, ha keményen megdolgoztunk értük. A legszebb pillanatok általában akkor következnek be, amikor valaki testi vagy szellemi teljesítményét megfeszített akarattal a végletekig fokozza, hogy véghezvigyen valamilyen nehéz, de fontos feladatot. A tökéletes élmény tehát olyasvalami, ami nem csak úgy megtörténik velünk, hanem inkább mi hozzuk szándékosan létre. Csíkszentmihályi Mihály