Téma
Kihűlt szerelem idézetek
-
Az idő tájt - holtszerelmesen is - gyanítani kezdtem: bár ez az életre szóló érzelem, a Rejtelmek Könyvében leírt igaz hevület, és valószínûleg kitart halálomig, az egyáltalán nem bizonyos, hogy mi ketten kitartunk egymás mellett, legfeljebb még néhány hónapig. Ugyanis ekkoriban érkeztünk el a válságponthoz. Még nem tudatosítottuk, de már sejtettük: rigolyáink azonosak velünk, nem csupán élet-társaink, és szerintünk semmi keresnivalónk egymás oldalán. Vavyan Fable
-
Ki voltam szolgáltatva ennek a nőnek, a hamiskás mosolyának, amikor a sötétben fekve úgy tett, mintha eltévesztené a nevemet. Adtam a sértődöttet, de valójában teljesen kétségbeestem. Ilyenkor még vadabbul szorítottam a karomba, mint előzőleg a képzeletemben. Ha az egyikünk így játszadozott, akkor a másik rendszerint szenvedett. Teljesen abszurd volt az egész. Anna Gavalda